RETRO RÁDIÓ

Teljesülhet Szilágyi István özvegyének egyik utolsó kívánsága, ilyen lesz a temetése





Halála után is tart a viszály Szilágyi Jolika családja és segítője között.



Megosztás
Szerző: e.j.
Létrehozva: 2021.02.10.
Indulatok

Imádott férje mellett lelhet örök nyugalomra Szilágyi István özvegye. Humenyánszky Jolán szombat reggel, egy fővárosi kórházban, álmában hunyt el, miután hónapokkal ezelőtt rosszindulatú tüdődaganatot diagnosztizáltak nála. A néhai művésznő azonban nem nyugodhat egyelőre békében, ugyanis forrnak az indulatok a néhai színész családja és Jolika segítője, Baricz Dezső között.

Fotó: Metropol/Markovics Gábor

-A gyász közepette is támadnak. Elmondtak már mindennek az utóbbi hónapokban. Azt állították többen, hogy Jolika néni házára pályázom, most pedig azzal támadnak, hogy elloptam a számára adományként összegyűlt, 262 ezer forintot, ami a Szilágyi István művész úr emlékére befolyt kiállításból jött össze. Ez hazugság, soha nem pályáztam Jolika néni vagyonára, sőt, többszázezer forintot költöttem rá a saját pénzemből, hogy szebbé tegyem a Földön töltött utolsó hónapjait. Az említett adományt nem is nekem, hanem egy alapítvány számlaszámára utalták, magánszemélynek ilyen esetben nem is utalhatnak. Az említett 262 ezer forintból fedezem a temetés költségeit, amit még ki is pótolok, hogy tisztességes módon kísérhessük őt az utolsó útjára. El lehetne temetni Jolika nénit szociális alapon is, akkor azonban szétszórnák a földi maradványait, aminek biztos nem örülne, mert a férje mellett szeretett volna nyugodni, ezt még életében kijelentette. Ma voltam a temetkezési vállalatnál és igen, szervezem a temetést.”

Fotó: Metropol/Máté Krisztián

Az idős asszony hónapokon át küzdött a rákos megbetegedéssel, ami végül legyőzte őt. Baricz lapunknak elárulta, Jolika nagy fájdalma volt, hogy élete utolsó időszakában nem beszélhetett letartóztatásban lévő fiával, és a külföldön élő hozzátartozóit sem láthatta.

Szörnyű, hogy így történt. Nagyon fáj a hiánya, hiszen az utóbbi tizenegy hónapban olyanná vált számomra, mint egy családtag.”





Ezeket olvastad már?
„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

„Én ezt nem merném bevállalni” – Horváth Gréta megosztó videót tett ki, Horváth Éva és Kandász Andi is hozzászólt

„Én ezt nem merném bevállalni” – Horváth Gréta megosztó videót tett ki, Horváth Éva és Kandász Andi is hozzászólt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás