RETRO RÁDIÓ

Máris rátalált a szerelem a gyönyörű magyar színésznőre?





Lassan egy éve lesz, hogy úgy döntött, hátrahagy mindent, és a gyerekeivel egy másik országban keresi a megnyugvást. Az idő őt igazolta: a kétlaki élete nem várt örömöt hozott a számára.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.19.
kétlaki

Aki járt már a festői szépségű Spanyolországban, annak a legtöbb esetben visszahúz oda a szíve. Így nem csoda, hogy Schell Judit is ezt a gyönyörű helyet választotta az újrakezdéshez. Ugyan mindenki azt gondolta, hogy kizárólag a Schmied Zoltánnal való szakítása miatt költözött Spanyolországba, ám az ismerősei szerint régi vágyát váltotta valóra.

Hazaszólítja a színházi munka

– Még mielőtt a Tháliába került, már akkor is sokszor mesélt arról, hogy szívesen kezdene új életet, szívesen élne máshol – mesélte Judit közeli ismerőse a hot! magazinnak, melynek legújabb száma szerdán jelenik meg. – Annyira vágyta az új impulzusokat, hogy még azt is el tudta képzelni, hogy hátat fordít a hivatásának. Arról pedig egy interjúban is mesélt, hogy nem látja magát idős színésznőként a színpadon. Tehát a szakítás csak megadta neki az utolsó lökést, de korábban is szeretett volna világot látni. Ha rajta múlik, már évekkel ezelőtt útnak indult volna, de aztán maradt, és amikor felkérték, hogy legyen a Thália Színház művészeti vezetője, örömmel belevágott a munkába.

A színésznő a gyermekeivel együtt hamarosan Budapestre költözik, azonban – ha hinni lehet a folyosói pletykáknak – marad a kétlaki élet. A hot! bennfentesei szerint ugyanis Juditot már egyéb magánéleti szálak is Spanyolországhoz kötik: úgy hírlik, kialakulóban van egy komoly kapcsolata.

De hogy mi a helyzet Schmied Zoltán szerelmi életével és hogy tud egyáltalán kikapcsolódni Schell Judit a rengeteg munka és a gyereknevelés mellett, kiderül a csütörtöki hot!-ból.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás