RETRO RÁDIÓ

Magyar sztárpárok, akikről azt hittük, örökre együtt maradnak





Marsi Anikó és Palik László válásának híre sokakat megdöbbentett. A házaspár éveken át irigylésre méltó harmóniában élt, a külvilág legalábbis ezt láthatta. De nem ők az egyetlenek, akiknél váratlanul kiderül, hogy “zűr van a Paradicsomban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.15.
Nagy döntések

Hajdú Péter és Sarka Kata

Az egykori sztárpár 2008 augusztusában házasodott össze, alig hat hónappal később pedig meg is született a kislányuk, Noncsi, majd 2010-ben a fiuk, Dávidka. Jóllehet, sokáig úgy tűnt, a kapcsolatuk egy életre szól – ezt mindketten többször el is mondták – 2016-ban váratlanul bejelentették, hogy Kata elköltözött a gyerekekkel a törökbálinti családi fészekből. Bár a rajongók hónapokig reménykedtek, hogy kibékülnek, 2018-ban hivatalosan is elváltak, azóta pedig mindketten más oldalán találták meg a boldogságot.

Ők voltak a tökéletes álompár a rajongók szemében (Fotó: Metropol)

Mádai Vivien és dr. Szabó Zoltán

A Mokka műsorvezetője mesebeli módon ismerkedett meg a jóképű fogorvossal, aki a csopaki strandon, egy sült hallal vette le a lábáról Vivient. Az események innentől felgyorsultak, Vivien négy hónappal később várandós lett, a kisfiuk születése előtt összeházasodtak, a nyilvánosság számára pedig igazi álompárnak tűntek. A közös fotókon Zoltán végtelen szerelemmel nézett a csinos műsorvezetőre, Vivien pedig mindig nagy rajongással beszélt a férjéről. Valami azonban mégsem működött, mert idén februárban bejelentették, hogy elválnak, a kisfiukat pedig békében nevelik tovább – immáron külön.

A legszebb pár versenyét biztosan ők nyerték (Fotó: TV2)

Hódi Pamela és Berki Krisztián

A kapcsolatuk az elejétől kezdve magas hőfokon égett, a rajongók mégis azt hitték, hogy Hódi Pamela és Berki Krisztián örökre együtt maradnak. A szókimondó sztárpár kétszer is majdnem összeházasodott, de az esküvőt mindannyiszor lemondták. Ötéves kapcsolatuk alatt többször szakítottak is, de végül sosem bírták ki egymás nélkül. Egészen 2017-ig, míg pontot tettek a kapcsolatuk végére. Azóta mindketten mással házasodtak össze, Pamelának még egy kislánya született, és Krisztiánéknál is jön a baba. A viszonyuk azonban cseppet sem baráti, vagy a tévéképernyőn keresztül üzengetnek egymásnak, vagy a bíróságon perelik egymást ilyen-olyan okok miatt.

Nem tudtak békében elválni egymástól (Fotó: TV2)

Rékasi Károly és Détár Enikő

Közel harminc év után, 2013 nyarán Rékasi Károly és Détár Enikő úgy döntöttek, véget vetnek a házasságuknak. A színész ugyanis beleszeretett kolléganőjébe, Pikali Gerdába, és bár hónapokig hadakozott az érzéseivel, végül a szerelem győzött. A válás egyértelműen Détár Enikőt viselte meg jobban, aki belefogyott a fájdalmas időszakba. Végül azonban úgy döntött, talpra áll, és amint ezt elhatározta, megérkezett az életébe az angoltanárként dolgozó Péter, akivel hét és fél éve tökéletes társai egymásnak. Enikő és Károly pedig ma már baráti kapcsolatot ápolnak egymással, főleg két gyermekük, Gigi és Zsebi érdekében.

Sokan azt hitték, együtt élik le az életüket (Fotó: Czerkl Gábor/Nemzeti Sport)

Pásztor Anna és Galotti Balázs

Az Anna and the Barbies énekesnője és Galotti Balázs elképesztően sok időt töltött szerelemben. Csaknem együtt nőttek fel: még a gimnáziumban szerettek egymásba, és harminc évig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. Tavaly októberben azonban Anna bejelentette, hogy nehezen bár, de elengedték egymást Balázzsal. A változás mindkettőjüket megviselte, de a közös éveik emlékére jó barátságban maradtak egymással.

A vagány énekesnő súlyos döntést hozott (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)

Weisz Fanni és Hajmásy Péter

Amikor a siket szépségkirálynőre rátalált a szerelem Hajmásy Péter személyében, mindenki azt hitte, Fanni révbe ért. Ő is így vélekedhetett, mert örömmel mondott igent, amikor Péter megkérte a kezét a tengerparton, 2018-ban pedig egy mesebeli esküvőn keltek egybe. Alig két évvel a menyegző után azonban bejelentették, hogy vége a házasságuknak. Azóta mindketten más oldalán találták meg a boldogságot – az egykori szerelmespár tagjaival, Nádai Anikóval és Bókay Gergővel –, a csinos modell pedig azóta félreérthetetlen megjegyzéseket tesz arra, hogy a férfi mellett koránt sem volt olyan boldog, mint azt korábban állította.

Hét évig alkottak egy párt (Fotó : Markovics Gábor/Ripost)

 





Ezeket olvastad már?
Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás