RETRO RÁDIÓ

„Egy lépcsőházban húztam meg magam” – Bubik István nagy szerelme hajléktalan lett





Szentandrássy Hédi egyre nehezebben viseli a nincstelenséget. A színművész kislányának édesanyja borzalmas körülmények között él, az utcán.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.01.
nehéz sors

Egyre tragikusabb a helyzet Szentandrássy Hédi körül, lakását évekkel ezelőtt elárverezték, gyermeke már nem él vele. A nő bátyja, aki egy híres festőművész volt, tavaly halt meg, Hédi az örökségből egy forintot sem kapott.

Bubik István egykori nagy szereleme nagyon nehéz helyzetbe került

„Ha telik rá, hostelben éjszakázom, most épp nem telik, így egy lépcsőházban húztam meg magam, de előfordul, hogy ismerősök segítenek. Sokféle munkát vállaltam már, sütöttem lángost a Balatonon, dolgoztam gyárban és takarítottam rendőrségen is. Tizenkét órákat azonban nem bírok már állni, most épp bejárónői vagy takarítói munkát keresek, ahol nem kell sokat egy helyben álldogálni” – mondta a Blikknek Szentandrássy Hédi, aki Bubik István haláláig boldogan élt. A színész ugyanis vállalta közös gyermeküket, illetve anyagilag is támogatta Kincső nevelését. Bár – nős ember lévén – titokban tartotta a létezését, annyi időt töltött második családjával, amennyit csak tudott.

2004-ben minden megváltozott

A képzőművész sorsa a 2004-ben bekövetkezett tragédia után fordult rosszra: egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, mígnem elárverezték a házát. Az alkotással is felhagyott, mert nincs hol rajzolnia, festenie, korábbi műveit a barátai őrzik. Legnagyobb szívfájdalma mégsem a mostani helyzete, hanem lánya hiánya és tavaly elhunyt testvére hagyatékának sorsa.

Kincsőt sajnos ritkán látom, de örülök, ha ő legalább boldogul valahogy, büszke vagyok rá. A bátyám hagyatékát is sajnálom, legfőképp azt, hogy nem ápolhatom megfelelően a szellemi örökségét” – mondta a lapnak Hédi.

A Kossuth-díjas festőművész, Szentandrássy István tavaly februárban halt meg

A lap információi szerint a 47 festményből és 77 grafikából álló hagyatékát márciusban megvásárolta a Petőfi Irodalmi Múzeum 350 millió forintért. A vételárat a festő felesége és két gyermeke kapta, de Hédi állítja, neki is járt volna belőle.

Három István volt az életemben, mindhárom elment már. Az első az édesapám, a második a szerelmem, a harmadik a bátyám. Ő is nagyon sokat jelentett nekem, amikor a nővérem utoljára beszélt vele, állítólag engem emlegetett: leszögezte, hogy a hagyatéka nyolcvan százalékát a gyerekeinek, míg a húsz százalékát nekünk szánja. Ebből nem láttunk semmit, sőt a végrendeletről sem tudunk” – fogalmazott a nehéz helyzetbe került asszony.

Nehéz helyzetben vagyok, de elsősorban az fáj, hogy a bátyám művészi és szellemi örökségét nem tudom ápolni, holott ennek egy részét rám bízta volna” – árulta a Blikknek Szentandrássy Hédi.





Ezeket olvastad már?
Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás