RETRO RÁDIÓ

Stohl András vallomása: Ha nem szálltam volna el magamtól, Évával még a mai napig együtt lennénk





Hajdú Péter műsorának vendégeként beszélt őszintén a színész a kicsapongó életéről, illetve arról, hogy pszichológus kezelte.



Megosztás
Szerző: e.j.
Létrehozva: 2021.04.16.
Összezárva Hajdú Péterrel Stohl András

Megdöbbentő titkokat árul el ma este a magánéletéről Stohl András. Az 54 éves színművész a LifeTV ma este 10-kor adásba kerülő, Összezárva Hajdú Péterrel című sikerműsorában házasságairól, botrányairól és szerelmeiről a luxusvilla falai között.

 

(Fotó: Knap Zoltán/Bors)

Lánya miatt mondott igent

Buci első feleségével, Évával nagyon fiatalon házasodott össze: András 25, Éva 23 éves volt akkor. Kezdő színészként Stohl előtt állt a bohém élet lehetősége, ő azonban úgy döntött, inkább megfelel a társadalmi elvárásoknak és megnősül, annál is inkább, mert kiderült, hogy legnagyobb lánya, Luca már úton van.

Azért döntöttem így, mert az ember egy csomó társadalmi kötelezettségének is meg akar felelni, és akkor már jött Luca, az első gyermek. Nem is volt kérdés, hogy összeházasodunk. Nem volt tervezett baba, de a mai napig emlékszem arra, amikor fogant. Ezt általában a nők szokták tudni, de én Lucáról tudom, mikor fogant, mondtam is akkor Évának, hogy szerintem most itt bekaptuk. Szóba sem jött, hogy nem tartjuk meg őt – mondta el Hajdúnak.

Elszálltam magamtól

A házasság 2003-ban bomlott fel, ugyanis a színész ekkor szeretett bele a Survivor vörös ciklonjába, Tündébe. A kapcsolat tiszavirág-életűnek bizonyult, a házassága azonban már nem bírta ki ezt a csapást, beadták a válókeresetet, és ezután közösen, de már nem házaspárként nevelték az akkor tizenegy éves Lucát és a hatéves Rebekát.

– Nehezen szakítok, engem Éva hagyott ott. Elege lett, és kilépett a házasságunkból. Azt hiszem, ha nem szálltam volna el magamtól, még a mai napig együtt lennénk – fogalmazott az őszinte beszélgetés során Stohl András, akinek azóta baráti lett a kapcsolata az exnejével.

(Fotó: TV2)

Segítség kellett

A színészt végül mostani felesége, Vica vette rá, hogy keressen fel ismét egy szakembert. Az ő segítségével hozta meg a döntést, miszerint leszámol a régi viselkedésével és új életet kezd.

Nem szabad a gyerekek miatt benne ragadni egy rossz kapcsolatban. Az egyéni boldogság számít, mert attól lesznek boldogok a gyerekek is – jelentette ki.





Ezeket olvastad már?
Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Bodrogi Gyula 90 éves – Családtagjai üzentek a szülinaposnak

Bodrogi Gyula 90 éves – Családtagjai üzentek a szülinaposnak

Videóra vették: egy autó hátsóülésén csókolózott a Házasság első látásra párja

Videóra vették: egy autó hátsóülésén csókolózott a Házasság első látásra párja

Házasság első látásra: komoly döntést hozott a műsorral kapcsolatban az egyik szereplő

Házasság első látásra: komoly döntést hozott a műsorral kapcsolatban az egyik szereplő

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás