RETRO RÁDIÓ

„Hisszük, hogy az oltás miatt úsztuk meg ennyivel”: leterítette a vírus a slágergyárost és a családját





Két agyvérzése után a koronavírust is legyőzte Sláger Tibó. A zeneszerző-énekes és családja is megfertőződött, felesége súlyos állapotba került, egy héten át aggódott Mónikáért, miközben köhögési rohamokkal, legyengülten küzdött ő is a betegséggel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.13.
drámai küzdelem

Sláger Tibó korábban nem vette komolyan a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet, egészen addig, amíg neki és családjának, gyermekének és feleségének is szembe kellett néznie a szörnyű kórral.

„Először a fiamat támadta meg a betegség, belázasodott, borzalmasan köhögött, ezzel párosult az elviselhetetlen torokfájás, de ennél is rosszabb volt, hogy teljesen legyengült, erőtlenné vált” – kezdte Tibó a Borsnak. – „Néhány napos csúszással nálam is hasonló tünetek jelentkeztek. Megmondom őszintén, eddig nem igazán vettem komolyan a Covid-hisztériát, úgy gondoltam, kissé eltúlozzák, de most már hogy engem is ledöntött a lábamról, megváltozott a véleményem, be kellett látnom, hogy ez nem egy sima influenza, hanem egy valóban komoly, makacs nyavalya” – jelentette ki a slágergyáros, majd hozzátette: felesége sem úszta meg a fertőzést.

„ Nagy esély volt rá, hogy körbemegy rajtunk. Néhány nappal előbb a fiamat és utánam Mónikát is elérte a betegség. Neki is ugyanazok a tünetei voltak, annyi különbséggel, hogy hozzánk képest nála minden sokkal nagyobb intenzitással történt. Súlyos állapotba került, mert napokon át alig bírt egy-egy félórányi időt fent lenni, csak az ágyban tudta átvészelni ezt az időszakot. Borzasztóan legyengült, teljesen elveszítette a szaglását és az ízlelését, rengeteg vitamint vett be, de mégis több mint egy hétig küszködött a kórral, teljesen összetört. Én szerencsésebb voltam, mert ennyire nem volt kritikus az állapotom” – mondta Tibó.

Borzalmasan legyengültek a koronavírustól a feleségével (Fotó: Facebook)

Hitt a gyógyulásban

A sztár néhány évvel ezelőtt kétszer is agyvérzést kapott. Akkor is hitt a felépülésében, és ez most sem volt másképp.

„Tudtam, hogy ki kell tartanunk, biztos voltam abban, hogy bármilyen makacs is ez a dolog, nem tarthat örökké” – fűzte hozzá Tibó, aki azt is elárulta, próbálták gondolatban visszavezetni, vajon hol fertőződhettek meg.

„Fogalmunk sincs, hogy kerülhetett haza a Covid. Nem tudunk a környezetünkből senkit, aki szintén megbetegedett volna. Gyanítjuk, hogy a fiam hozhatta haza valahonnan, de ezt is csak abból következtetjük ki, hogy nála jelentkeztek elsőként a tünetek. Hisszük, hogy az oltás miatt úsztuk meg ennyivel. A feleségemmel nagyjából fél éve kaptuk meg a két vakcinát, biztosan nyújtott még valamennyi védelmet. Nem tudhatjuk, mi történt volna, ha nem vesszük fel. Igyekszem már magunk mögött hagyni a történteket, mert nagyon kemény időszakon estünk át. Miközben a feleségemért aggódtam, éjszakánként nagyon erős köhögési rohamok törtek rám. Az sem volt túl biztató, hogy közben folyamatosan hallottuk, sokan, köztük személyes ismerőseink is kórházba kerültek. Mi örülünk, hogy erre nem került sor, és itthon, hazai környezetben tudtunk koncentrálni a gyógyulásra” – mondta a lap érdeklődésére.

Nagyon kemény időszakot élt át (Fotó: Facebook)

Ismerősök kórházban

A zenész mindenkit elővigyázatosságra int. Nagyjából két hét alatt lezajlott a betegsége, két napja a karantén ideje is letelt, tanulságként gondol a történtekre.

„Ezt nem szabad linkre venni. Komolyan kell hozzáállni, mindig fel kell készítenünk az immunrendszerünket a kihívásokra, mert nagyon konok és nagyon makacs dolog a Covid, a gyenge embereket könyörtelenül maga alá gyűri. A fiamnak és nekem már lejárt a karanténidőszakunk, a feleségemnek még két napja van hátra, de szerencsére már jól vagyunk, köszönöm az aggódást. Legközelebb élőben szilveszterkor találkozunk, és ígérem, hogy bulizunk egy hatalmas nagyot” – fűzte hozzá Tibó.

 

 

 

 

 

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás