RETRO RÁDIÓ

„Ez az egész egy rossz álom” – Shakira rosszul viseli a válást





Miközben az énekesnőnek segítségre van szüksége, hogy lelkileg rendbe rakja magát, addig gyerekei is megsínylik a válást.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.09.25.
széttört család

Ahogy arról a Metropol is több cikkben foglalkozott, Shakira és volt férje, a spanyol válogatott focista Gerard Piqué elváltak 4 hónappal ezelőtt a férfi hűtlensége miatt. Azóta rengeteg minden történt, a focista össze is jött a beosztottjával, akivel megcsalta gyermekei anyját, illetve Shakirát adócsalással is megvádolták.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Gerard Piqué (@3gerardpique) által megosztott bejegyzés

A szakítás óta ráadásul Shakirának pszichológus segítségére is szüksége van feldolgozni a megcsalást egy 12 éves kapcsolat és két gyermek után. Erről is beszélt első nyilatkozatában, amelyet most a Marca nevű lapnak adott, rámutatott ráadásul, hogy minden lépését újságírók és paparazzik követik azóta.

„Néha úgy érzem, hogy ez az egész egy rossz álom, és valamikor majd felébredek. Nem sétálhatunk a parkban, mint egy normális család, nem mehetünk el fagyizni anélkül, hogy a sarkunkba ne lennének.”

Shakirára rájár a rúd az elmúlt hónapokban Fotó: Wikipédia

A válás legnagyobb vesztesei mégis mindig a gyerekek.

„Próbáltam eltitkolni a helyzetet a gyerekeink előtt, de nyilván nem sikerült. A két fiunk nevelése most a legfontosabb küldetés az életemben. Édesanya vagyok, és a jövőjük tőlem függ. Eközben az iskolában kellemetlen híreket hallanak, és ez mélyen érinti őket” – mutatott rá a szomorú részletekre a világhírű énekesnő.





Ezeket olvastad már?
„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás