RETRO RÁDIÓ

Sean Penn-nek harmadszorra sem jött össze, válik a feleségétől





A népszerű színész korábban még Madonna házastársa is volt, úgy tűnik azonban, hogy most sem találta meg a hozzá illő partnert.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.17.
szakítás

A világhírű színész, a 61 éves Sean Penn és 32 évvel fiatalabb felesége, Leila George beadták a válókeresetet mindössze egy évvel azután, hogy kimondták a boldogító igent – írja a eu.usatoday.com.

A páros már évek óta kavart egymással, mígnem egy interjú során 2020 augusztusában lerántották a leplet arról, hogy a pandémia alatt nagyon szűk körben összekötötték az életüket. A kétszeres Oscar-díjas színésznek ez már a harmadik házassági próbálkozása volt, korábban Robin Wrighttal és Madonnával is összeházasodott, de mindkét esetben válás lett a vége. Emellett még olyan barátnői is voltak, mint a szintén híres színész Charlize Theron.

 
View this post on Instagram
 

Sean Penn (@sean_pennfan) által megosztott bejegyzés

Sajtóértesülések szerint a mostani esetben a fiatal feleség nyújtotta be a válókeresetet.

 





Ezeket olvastad már?
Tóth Vera őszintén vallott a kis Hannarózáról: Ő megmondja a frankót, azt is, amikor le kell fogyjak - videó

Tóth Vera őszintén vallott a kis Hannarózáról: Ő megmondja a frankót, azt is, amikor le kell fogyjak - videó

Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás