RETRO RÁDIÓ

Fogyni akaró pártfogoltja nagy bajba került, Schobert Norbi így segít Gézunak





230 kilót nyom az ország legkövérebb tinédzsere, akinek vállára most még több súly nehezedett.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.03.
önállóság

Rácz Géza még csak idén, 18 évesen fejezi be az általános iskolai tanulmányait, most mégis sürgősen munkát kell találnia. Az őt egyedül ne­velő édesanyja, Márta aligha képes önmaga előteremteni annyi pénzt, amennyiből tisztességes otthont tudnának előteremteni. A fiú tavaly még 300 kilónál is többet nyomott, ám Schobert Norbert fitneszguru segítségének köszönhetően már csak 230-at mutat alatta a mérleg. Most a még mindig extrém túlsúlya mellett egy másik problémával is meg kell birkóznia: a jelenlegi otthonukat 20 ezer forintért, egy közeli rokontól bérlik édesanyjával, ám a családtag vasárnap közölte ve­lük, hogy két héten belül el kell költözniük. Úgy tű­nik, a harmadik gyermekét váró anya azóta megenyhült, és hajlandó némi haladékot adni Gé­záéknak, ám ők is tudják, hogy ezzel nem élhetnek vissza a végtelenségig.

„Csak egy kicsit tudtunk fellélegezni” – mondta a Borsnak Gézu, akinek egyébként pártfogója most azt javasolja, hogy az édesanyjával együtt keressen munkát.

Rácz Géza 230 kilót nyom (Fotó: Dombóvári Tamás (DT)/Bors)

Ideje, hogy képes legyen megállni a lábán!

„Senki nem várhatja el, hogy mások oldják meg a problémáit. A saját gyermekeimet sem fogom eltartani, ha nagykorúak lesznek, mindig is arra tanítottam őket, hogy főiskolára és egyetemre járni munka mellett is lehet – fejtette ki Norbi, aki persze nem javasolja Gézának, hogy megerőltető munkát vállaljon, de szerinte a fiú többek között ülőmunkát el tud végezni” – ma­gyarázta az életmód-ta­nácsadó, Schobert Norbi, aki szerint pedagógiailag sem lenne helyes, ha ő nyitná ki a pénz­tárcáját, és kivenne egy házat Ráczéknak. Olcsó albérle­t és ideális munka keresésében szívesen segíti őket, és továbbra is állja Gézu étkezését, amíg le nem fogy.

Norbi vallja, hogy akinek nincs fűtőanyaga, annak fűrészt kell adni, és nem fát. Szerinte a megfelelő támogatás a felzárkóz­tatás.

„Egy felnőtt emberről és az édesanyjáról beszélünk. Valamint velük él Gézu nővére is. Bármennyire is megkedveltem Gézát, csak abban segíthetek neki, hogy tanácsokkal látom el. Ideje, hogy képes legyen megállni a lábán!” – fejezte be Schobert.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás