RETRO RÁDIÓ

Reviczky Gábor elárulta, ezért volt biztos benne, hogy nem kapja el a koronavírust





A színész úgy véli, a hite mentette meg őt és a szeretteit is a vírustól, amit szerinte akkor sokkal nagyobb eséllyel kaphatunk el, ha a félelem miatt nagyon alacsony az önrezgésünk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.25.
érdekes vallomás

Reviczky Gáborral a kultura.hu oldalon olvashatunk egy nagyon őszinte és mély interjút, ahol többek között azt is elmondta, hogy amikor tavaly márciusban kihirdették a veszélyhelyzetet, az első dolga az volt, hogy a feszületet kitette az ajtajára, és ezáltal meghívta Jézust az otthonába.

„Megígértem neki, hogy itt mindig szeretet fogja várni. Megkértem, hogy védje meg a családomat. És bizony azóta sem fertőződött meg a családban senki” - mondta a színész.

A művész életét gyerekkora óta végigkísérte a vallás, bár mint mondta, gyerekkorában az unokatestvérével az orgonát pumpálták a templomban, és nem a misére figyeltek. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy nem kell feltétlenül vallásosnak lenni, mert a hit önmagában is átsegít a nehézségeken.

„ A legfontosabb az, hogy valamiben higgyen az ember, mert az erősíti az önrezgését. A pandémia alatt az emberiséget elárasztotta a félelem, ami a legveszélyesebb dolog. Ebben az állapotban az ember önrezgése öt hertz, a boldog emberé ötven hertz. Tudományos kutatások nem mutatják ki, de nekem meggyőződésem, hogy az emberek azért kapják el a koronavírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük. Pedig a „betolakodónak” húsz hertz fölött már esélye sem lenne” - tette hozzá.

Reviczky Gábor végig hitt benne, hogy nem kaphatja el a vírust (fotó: Bors)

Reviczky Gábor végül a Sinopharm-vakcinával oltatta be magát, bár elmehetett volna a barátjával a Dél-Pesti kórházba, hogy Pfizerrel oltsák be, de tartott tőle, hogy ott megbetegedhet. Megérzései jónak bizonyultak, mert a barátja elment és el is kapta a vírust, amit csak nehéz küzdelmek árán tudott legyőzni.

„Eszerint én is veszélynek lettem volna kitéve – vagy mégsem, mert az önrezgésem magas, ezért nem valószínű, hogy elkapom a vírust”- véli Reviczky Gábor, aki azt is bevallotta, a pandémia alatt előfordult, hogy az udvarából sem akart kimenni, most viszont minden nap dolgozik.

 

 





Ezeket olvastad már?
Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Drámai vallomást tett az Omega sztárja: A kijárat sajnos már közelebb van, mint a bejárat

Szőke Zsuzsi ledobta a textilt – videó

Szőke Zsuzsi ledobta a textilt – videó

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás