RETRO RÁDIÓ

Révész Sándor elárulta: ez volt az oka, hogy sztrókot kapott





Révész Sándor már otthon lábadozik márciusi sztrókja után. Túl az első ijedtségen most bevallotta, ő is hibás abban, hogy ez megtörténhetett.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.13.
gyógyulás

Révész Sándor március közepén kapott sztrókot, de szerencsére néhány nappal később már a kórházból jelentkezett és megnyugtatta a rajongóit, hogy nem túl súlyos az állapota és az orvosai szerint teljes mértékben felépül majd.

Egy hónapig volt kórházban, illetve egy rehabilitációs központban,de most már otthon lábadozik és gyógyul. Úgy döntött azonban, hogy nem vállalja túl magát és idén nem vállal fellépéseket, inkább minden energiáját a gyógyulásra fordítja.

Révész Sándor ebben az évben nem vállal fellépést Fotó: Bors/Knap Zoltán

Nem fordított figyelmet a magas vérnyomására

Hetenként többször gyógytornázik és nem kíméli magát, igyekszik egyre nehezebb gyakorlatokat végezni és ezeknek már érzi is a hatását, mert a jobb oldala is kezd egyre jobban „működni”.

Révész Sándor elmondta a Blikknek, hogy a sztrókját saját magának is köszönheti, mert nem figyelt kellőképpen a vérnyomására, pedig tudta, hogy magasak az értékei.

„Nem mondhatom, hogy felelőtlen lettem volna, de nem voltam eléggé körültekintő az odafigyelésben. Tudatában lévén magas vérnyomásomnak, szedtem is rá gyógyszert; de nem mértem rendszeresen, és nem vettem észre, hogy időnként veszélyes magasságokba szökik” - vallotta be az énekes.

 

 





Ezeket olvastad már?
Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Az 57 éves Salma Hayek bikiniben mutatta meg az észveszejtően tökéletes testét, nem találunk szavakat

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Beolajozott testtel tárta szét a lábát az Exatlon dögös sztárja

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Pikáns botrányba keveredett Taylor Swift: Intim képek árasztották el róla a netet

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Iszonyú fájdalom: Halva született a Kémkölykök sztárjának babája

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás