RETRO RÁDIÓ

Kínos helyzetbe került a szépség! Ezért csaptak le a spanyol rendőrök az RTL Klub sztárjára





Komoly galibába keveredett Mallorcán, amiért Lunának magyarázkodnia kellett a zsaruknak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.17.
magyarázkodás

Mallorcán került kellemetlen helyzetbe Pumped Gabó exbarátnője, Luna, akit a nyílt utcán kaptak el a rendőrök, miután egy boltból indult hazafelé.

„Megvolt az első incidensünk a helyi policiával” – kezdte Instagram-bejegyzésében a fiatal lány, akit barátnőjével együtt tulajdonképpen azért kapcsoltak le a zsaruk, mert eltoltak egy bevásárlókosarat egy szelektív kuka mellől.

„Elmentünk bevásárolni a hétre, és hát túlsúlyos lett a zsákmány. Cipekedve elindultunk haza, amikor az úton a szelektív kukák mellett találtunk egy eldobott kosarat. Nem is kellett több, megfogtuk és eltoltuk. Természetesen minden zacskót beletettünk kényelmesen, és nagyon örültünk a szerencsénknek. Aztán jött két rendőr bácsi autóval. Megálltak mellettünk” – mesélte Instagram-oldalán Luna, aki spanyolul bizonygatta ártatlanságát a helyi erőknek.

„Kérdezték, hogy honnan van nekünk ilyen kosarunk. Először nem akartak nekünk hinni, és másodjára sem. Elkezdtek telefonálgatni, majd megmutattam, milyen koszos lett a kezem a kosártól. Ezután nagy nehezen ugyan, de mondták, hogy na jó, menjetek” – emlékezett vissza a történtekre a modellkedéssel is foglalkozó lány, aki utólag már jót nevet a történteken.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás