RETRO RÁDIÓ

Mutatjuk Rácz Jenő nem mindennapi szenvedélyét - Fotó!





Hazánk egyik legismertebb sztárséfének csuklóján olyan órák díszelegnek, amelyek árából egy közepes méretű fővárosi lakás is kitelne. Rácz Jenő hatalmas utat járt be, míg megvehette az első méregdrága időmérőt, és bizony nem állt le…



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.04.29.
gyűjtő

Rácz Jenő messziről indult, és még messzebbre jutott. A csepeli vendéglátósuliból 18 évesen vette nyakába a világot, és Angliából, Dánián át eljutott Szingapúrig, majd egy rövid ideig ismét európai luxuséttermekben dolgozott, mígnem Sanghajban, a Taian Table étterem konyhafőnöke lett, amely a vezetésével megkapta a Michelin-csillagot, amit a rá következő évben is sikerült megőriznie. Persze a magyar séf által bejárt út nem végig volt milliós órákkal kikövezve. Gyakorlatilag a semmiből teremtette meg a jólétét, Dániában munkásszálláson lakott és gyalog járt, mivel buszjegyre sem volt pénze, miközben a világ egyik legjobb éttermében ingyen, vagyis tapasztalatszerzésért dolgozott. Így aki mindezt irigyelné tőle, annak azt lehet javasolni, csinálja bátran utána – írja a Bors.

A sztárséf ínyenc szenvedélye Fotó: Bors

De hogy jönnek ide a luxusórák?

Nos úgy, hogy Rácz Jenő szenvedélyesen gyűjti a szó szerint méregdrága kiegészítőket. Ebben pedig éppen olyan sikeresnek tűnik, mint a konyhaművészetben, hiszen a Beszéljünk órákról! elnevezésű TikTok-oldal tanúsága szerint a hazai sztárvilágban az ő csuklóját ékíti a legdrágább időmérő eszköz. A Patek Philippe Nautilus fantázia néven futó órájának ára 60 millió forint. Persze nem nevezhetnénk szenvedélynek a sztárséf órák iránti vonzalmát, ha „csupán” ez az óra várná, hogy reggel felvegye, és elinduljon vele a budapesti éttermébe, vagy éppen egy forgatásra. A gyűjtői dobozban helyet kapott még egy Rolex Cosmograph Daytona, amit 50 millió forintért vesztegetnek, és akad a gyűjteményben egy amolyan „szaladgálós” darab, ami egy Rolex Submariner Kermit. Ezt már 8 millióért utánunk hajítják a szaküzletben.

A Bors megkereste Rácz Jenőt, aki sok hazai hírességgel szemben szívesen mesélt a vagyonokat érő óráiról, hiszen – mint mondja – minden darabjáért kemény munkával dolgozott meg.

Az aranyozott a második nagy kedvence: ez 50 millió forintba kerül Fotó: Bors

Nem gazdasági megfontolásból, vagyis nem befektetési céllal vettem egyik órámat sem, és nem is értem azokat, akik ezért költenek egy-egy ritka és szép darabra. Én szenvedélyesen szeretem az órákat, a piaci értékük pedig másodlagos szempont számomra. Persze nem árt, ha az ember értéktartó, klasszikus darabokba szeret bele” –kezdte a Borsnak a Michelin-csillagos séf, aki több méregdrága óra büszke tulajdonosa. Többek között egy igazi csúcsdarab, Patek Philippe is a gyűjteménye része, ami 60 millió forint.

Akár 10 évet is várni kell rá

„Régebben a Rolex óra az üzletemberek és bankárok kiváltsága volt, de ma már egy középvezető pár év alatt össze tud rakni négy-öt milliót, amennyibe egy „tisztességesebb” modell kerül – vélekedett Rácz Jenő, aki egy elérhető és egy kevésbé elérhető modellt is birtokol a gyártótól.

„A Patek Philippe óra már egy másik lépték. Egy-egy kézzel készített modellre akár tízéves várólista is lehet, és egy éven át készül, ha fogadják a rendelést” –árulta el a Borsnak a séf, aki szerint nem feltétlenül a drága órák birtoklása, inkább a megszerzésükig vezető út okozza az igazi örömöt.

A séf a 60 milliós órában Fotó: Bors

„Volt, hogy szinte mindenemet odaadtam egy óráért”

Rácz Jenő gyűjtőszenvedélye, vagyis az órák iránt érzett csillapíthatatlan vonzalma egyszer átlépett egy amolyan lélektani határt, de a döntését végül máig sem bánta meg.

„Egy ilyen óra bár valóban státuszszimbólum, nem igazán a külvilágnak szól, hiszen míg egy luxusautót mindenki felismer, egy sokmilliós órát viszont csak nagyon kevesen, és éppen ez a lényeg. Egy szakértő szemnek sokat elárul egy emberről az óra, amit visel. Egyébként a szenvedély komoly dolog, és akár „veszélyes” is lehet. Velem évekkel ezelőtt megesett, hogy szinte minden megtakarításomat beletettem egyetlen órába – vallotta be Jenő, aki bár nagy becsben tartja az ékszernek is beillő óráit, mégsem kíméli őket különösképpen, vagyis az 50-60 milliós időmérőket hordja a konyhában és sportoláshoz is, mert úgy tartja, hogy az órák vannak érte, és nem fordítva.

 





Ezeket olvastad már?
„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás