RETRO RÁDIÓ

Sokan aggódtak Pécsi Ildikó egykori otthonáért, most kiderült mi lesz a sorsa a teleknek





Pécsi Ildikó máriabesnyői otthonáról az a hír járta, hogy egy befektető le szeretné bontani. Most a legendás színésznő fogadott fia cáfolta meg ezt a hírt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.17.
az igazság

A sok huzavona után végre kiderült, mégsem bontják le Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos egykori máriabesnyői otthonát. A gyönyörű, 4000 négyzetméteres telket egy befektető vette meg, aki Gödöllőn nagyon sok társasházat épített. Nem is véletlen tehát, hogy sokan azonnal úgy gondolták, ez az épület végét jelenti. Korábban egészen pontosan az a hír járta, hogy a területre akár 10–14 ikerházat is felhúzhatnak majd a közeljövőben.

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Szerencsére Pécsi Ildikó otthona nem került veszélybe, hiszen megvette valaki, aki már be is költözött a telekre.

„Az örökös fiuk eladta a házat a 6000 négyzetméteres gyönyörű telekkel együtt. Egy család vette meg az ingatlant, akik a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem dózerolták le, hanem már be is költöztek és folyamatosan dolgoznak rajta, újítgatják, szépítgetik. Én már rég jártam a ház környékén, hiszen különösebben nekem ott már nincs teendőm és keresnivalóm sem. Nem tudatosan érzelmi okok miatt kerülöm el, mert én nem tárgyakhoz szoktam egyébként ragaszkodni, a saját emlékeimből, élményeimből táplálkozom. Én nagyon örülök, hogy az a liliomfa, amit kihoztunk a kertből, az túlélte és most is gyönyörűen virágzik a Művészetek Házának belső udvarán. Azt is tudtam, hogy mely növények fontosak Ildikónak és azokat még az eladás előtt kimentettem és átültettem az én kertembe és azok szépen éldegélnek, de az még fontosabb, hogy Ildikó emléke tovább él” – árulta el a Kiskegyednek L. Péterfi Csaba, a művésznő fogadott fia.

Több tulajdonoshoz kerültek a telek részei

L. Péterfi Csaba annyit még hozzátett, hogy az értesülései alapján a telek több kézbe került. Ezek alapján pedig az sem lehetetlen, hogy újabb házak épüljenek az egyik telekrészen, a korábbi híreknek megfelelően.

„A vállalkozó, aki megvette az egész telket, úgy döntött, hogy felosztotta a kertrészt, 6 vagy 7 részre szedte és így értékesítette. Elképzelhető, hogy kis lakásokat fognak majd ezen a területen építeni.





Ezeket olvastad már?
Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Gyászol Azahriah

Gyászol Azahriah

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás