RETRO RÁDIÓ

Pápai Jocinak félbe kellett szakítani a versenyzője próbáját! Ez volt az oka - Videó!





A zsűritag saját csapatának tagját, Pál-Baláž Karment kellett éneklés közben megállítania, ugyanis hozott számára egy meglepetést a Sztárban Sztár leszek próbájára.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.17.
tanács

Egy ventilátorral kereste fel Karmen énekpróbáját trénere, Pápai Joci, ugyanis a legközelebbi Sztárban Sztár leszek adásban egy erős szélgéppel az arcába fújva kell majd helyt állnia a fiatal lánynak, és hogy rá tudjon készülni a viszontagságos produkcióra, hasonló körülmények között kell gyakorolnia is.

Apropó, bocsánat! Ebben a dalban végig szélgép lesz, ezért hoztam egyet, hogy ki tudjuk próbálni és szokjad azt, hogy milyen ének közben, amikor fújnak„ - mondta el védencének az énekes. Hozzátette: az ilyen előadásoknál fennáll a veszélye, hogy kiszáradjon az énekes szája, ezért különösen fontos, hogy megfelelően felkészült legyen a színpadra álló személy.

A 23 éves szlovákiai magyar lány legutóbb a Set fire to the rain című Adele számmal bizonyította tehetségét.

 

 





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás