RETRO RÁDIÓ

Drámai évéről vallott Oláh Ibolya, teljesen feladta az eddigi életét





Az énekesnő a pandémia ideje alatt arra kényszerült, hogy feladja eddigi életét, és egy vidéki kis házban húzta meg magát, ráadásul ez idő alatt csak a barátaira számíthatott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.15.
nehézségek

Az elmúlt másfél év igencsak megnehezítette az előadók életét, hiszen hosszú ideig nem állhattak színpadra. Oláh Ibolya a Borsnak arról beszélt, hogyan élte meg ezt az időszakot.

– Kettős érzés volt bennem. Egyrészt nagyon rossz volt, hogy elmaradtak a fellépések. Hiányzott az éneklés, a közönség. Az emberek szeretete feltölt energiával, életkedvet ad. Másrészt szeretek elvonulni, eléggé magamnak való vagyok, nem mindig élvezem a nagy társaságot. Szeretek a szabadban len­ni, tenni-venni a kertben. Így most ebből bőven jutott. Talán több is, mint ami jólesett – kezdte a Borsnak Ibolya, aki elárulta, mit érzett, amikor először lépett a közönsége elé.

Fantasztikus és félelmetes volt egyszerre. Nagyszerű volt ismét színpadon állni, és végre közönségnek énekelni, ugyanakkor remegett a gyomrom, hogy minden rendben lesz-e. Én is kihívásként éltem meg, viszont sokat segített, hogy remek barátokkal, kiváló zenészekkel léptem fel – nyilatkozta az énekesnő.

A pandémia ideje alatt Ibolya élete fenekestül felfordult, mivel vidékre, egy kis kertes házba költözött. Ahogy mondja, a vi­déki környezet segítette az el­mélyülést.

Azt hiszem, a lelkem mélyén mindig is vidéki lány maradok, aki igazán ott érzi otthon magát. A nyugalom segített abban, hogy készülni tudjak az őszi Női posta-bemutatóra – tette hozzá Ibolya, akinek szűkös anyagi keretek között kellett átvészelnie az elmúlt másfél évet.

– Sajnos csak nagyon minimális lehetőség adódott, de nem panaszkodom. Túléltük ezt az időszakot, és nagyon remélem, hogy már csak jobb jöhet – mondta a Borsnak.

Ibolya szomorú felismerésre jutott: ebben az időszakban világossá vált számára, hogy kik azok, akikre valóban számíthat a bajban.

Azt korábban is tudtam, hogy a jég hátán is megélek. Most azonban azt is megtapasztaltam, hogy ez barátok nélkül nem megy. Az igaz barátok területén is tisztult a kép – fogalmazott Ibolya.

Presser az apám is egy kicsit

Oláh Ibolya gőzerővel készül élete első színházkoncertjére. – Rajtam kívül két zenész, Furák Péter és Födő Sándor lesznek a színpadon. A dalok mindegyike Presser Gábor szerzeménye, és a szövegek egy része is. A többi főleg kortárs irodalmi alkotás. Életre szóló élmény volt az az alkotói folyamat, amit Presser Gáborral tölthettem. Számomra ő a mester, és azt merészelem gondolni, hogy barátom és apám is egy kicsit – mondta.

 





Ezeket olvastad már?
Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás