RETRO RÁDIÓ

Kendőzetlen őszinteség! Ez volt az a pillanat, amikor Járai Máté és felesége szabad utat engedtek egymásnak





A házasok 22 éve vannak együtt, azonban már a kapcsolatuk elején tisztázták, hogy nagyobb teret hagynak egymásnak, amelybe akár egy harmadik fél is belefér.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.17.
nyitott házasság

Sokakat ledöbbentett, amikor Járai Máté és felesége, Kíra kendőzetlen őszinteséggel vallottak arról, hogy házasságukat teljesen nyitottan élik. A színész most felidézte, hogy mikor volt az a pillanat, amikor mindezt meglépték.

Tulajdonképpen már a kapcsolatunk elején tisztáztuk azt, hogy nem hiszünk a monogámiában. A világ legfontosabb emberei vagyunk egymás számára, bármit megtennénk a másik boldogságáért, nem kérdés, hogy együtt szeretnénk leélni az életünk. Azonban azt gondoljuk, ahhoz, hogy ezt megélhessük, szükség van egy bizonyos fajta szabadságra, amelyben a másiknak lehetősége van testi kapcsolódásra mással is” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Járai Máté, aki tisztán emlékszik a pillanatra, amikor az elméletük gyakorlattá vált.

Járai Máté és felesége szabad utat engedtek egymásnak (Forrás: 95.8 Sláger FM)

14 évvel ezelőtt történt, amikor Kírát az egyik szállodában megmasszírozta egy fiú. Később pedig be is jelölte őt a közösségi oldalon, egyértelműek voltak a szándékai. Láttam, hogy ez a fiú nem lesz a férje, ugyanakkor úgy voltam vele, hogy nem foszthatom meg attól, hogy másnak is bálványozott nő legyen, miért ne kaphatná meg mástól is ezt. Én úgy éreztem, kutya kötelességem ezt megadni neki. És van, amikor nekem van erre szükségem” – árulta el a színész, aki nem csinál titkot abból, miként élnek.

„Nem mondom, hogy mindenki így nyisson és éljen, nekünk viszont ez működőképes. Azért is beszélek erről és nem kezelem tabuként, mert egyrészt számomra kevés olyan téma van, amiről ne beszélnék nyíltan, másrészt talán ezáltal könnyebben elfogadják azt, hogy van ilyen és mi így működünk” – mondta Járai Máté Liptai Claudia és férje, Pataki Ádám műsorában, az ÉdesKettesben.





Ezeket olvastad már?
Oláh Gergő: „Brutál dolog most szülőnek lenni”

Oláh Gergő: „Brutál dolog most szülőnek lenni”

Lehullt a lepel és kiderült, együtt van-e valójában a Házasság első látásra két szereplője

Lehullt a lepel és kiderült, együtt van-e valójában a Házasság első látásra két szereplője

Ez a dolog az, ami megkeseríti Tatár Csilla életét

Ez a dolog az, ami megkeseríti Tatár Csilla életét

Megszólalt a legendás magyar műsorvezető, megvan a véleménye Bíró Adáról

Megszólalt a legendás magyar műsorvezető, megvan a véleménye Bíró Adáról

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás