RETRO RÁDIÓ

Növényi Norbert elárulta, évek óta nem találkozott fiával





Külföldön élő nagyobbik fia kezdetben a járványhelyzet miatt nem tudott hazajönni, majd egy sérülés hátráltatta abban, hogy repülőre üljön. Apa és fia három év után most újra megölelhetik egymást.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.28.
a nagy találkozás

Izgatottan várja a nagyobbik fiával való találkozást Növényi Norbert. Az egykori élsportoló fia külföldön sikert sikerre halmoz ketrecharcosként, ám a koronavírus, majd egy súlyos térdsérülés miatt az elmúlt három évben nem tudott hazalátogatni. Most azonban ennek is eljött az ideje.

„Alig várom, hogy végre találkozzunk! Mikor elment, 19 éves volt, most már 22. Rengeteget változott, erősödött, kész férfi lett, mióta nem találkoztunk. Csak tíz napot tud itt tölteni, rengeteg dolga lesz, de az biztos, hogy minden percet kihasználok majd, amit együtt tölthetünk” – mondta Növényi Norbert, aki rendkívül aggódott fia egészsége miatt.

A ketrecharcos ’Nono’ ugyanis súlyos térdsérüléssel küzd tavaly óta

„A térdét egy speciális eljárással próbálták meg helyrerakni. Szerencsére nagyon gyorsan regenerálódott utána, és nem hagyta el magát. Amint lehetett, mozogni kezdett és mivel a lábát kímélnie kell, főleg a felsőtestre erősített. Most már a térde is kezd jobb állapotban lenni, óvatosan terheli, mozgatja azt is. Talán június végére, július elejére visszatérhet a régi kerékvágásba is” – tette hozzá reménykedve az aggódó édesapa, aki alig várja, hogy fiát élőben láthassa.

„Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, videócseteltünk, láttam a fotókon, de az teljesen más. Most végre itt lesz, megölelhetem, élőben láthatom végre. Közben az öccse is hatalmasat nőtt, szerintem meg fog lepődni, ha meglátja. Csodálatos dolog, hogy végre mindannyian együtt lehetünk és három év után találkozhatunk” – lelkendezett az Üdv a Családban! című műsorban Növényi Norbert.





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás