RETRO RÁDIÓ

A Dumaszínház és a Zorall is gyászol, hatalmas veszteség érte őket - Fotók!





Norbitól több példaképe is a Facebook-oldalán búcsúzott, így gyászolja a fiatal rajongót a sztárvilág.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.20.
gyász

Elhunyt a Zorall zenekar és a Dumaszínház csapatának egyik legnagyobb rajongója, Norbi. A fiúról Mogács Dániel, Szekeres András és a Zorall zenekar is megemlékezett a Facebook-oldalán. A szomorú hírről ezen kívül még a Dumaszínház hivatalos oldala is írt pár sort.

„Szomorú hírt kaptunk: meghalt Norbi, az a szimpatikus fiatal srác, akit nemrég mi is bemutattunk itt. Ő az, aki több humorista portréját is magára tetováltatta. Így nyilatkozott nekünk pontosan két hónappal ezelőtt:

Először egy Duma Swing tetkó került a kézfejemre, 2018-ban. Nagyon sokat jártunk édesapámmal a fellépésekre. Ő sajnos már nincs köztünk, de én azóta is rendszeresen járok az előadásokra. A portrék közül az első tavaly ősszel készült: feltetováltattam a Mestert, vagyis Mogács Dánielt, ő az egyik kedvenc stand-uposom. Utána jöttek a többiek: KAP, Janklovics Péter, és most a napokban tetováltattam magamra Kiss Ádámot” - emlékeztek meg róla egy korábbi interjújával a társulat.

„Ég veled, Norbi! Köszönöm a sok lelkesítést. Hiányozni fogsz a nézőtérről”- írta Mogács Dániel búcsúzóul.

„Ma reggel kaptuk a hírt, hogy Erdős Norbi barátunk hajnalban kemény küzdelem után elhunyt. Norbival pár hete még az új Zorall-tetkók helyét beszéltük meg… Az első Zorall herceg. A zenekar kezdete óta tagja a Zorall családnak. Emléked örökké a szívünkben él Norbi” - így emlékezett a Zorall zenekar.

Szekeres András egy friss képpel köszönt el Norbitól.

„Egy hónapja készült ez a kép. Norbi imádott élni, budapesti Junkies koncert nélküle elképzelhetetlen volt. Most majd hozzá kell szoknunk. Nyugodj békében, Norbi!”

 





Ezeket olvastad már?
75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás