RETRO RÁDIÓ

Nem teljesülhetett Venczel Vera utolsó álma





75 éves korában szerettei körében örök álomba merült Venczel Vera. A Bors megtudta, hogy komoly betegséggel küzdött, így bár szeretett volna, már soha nem térhetett vissza a színpadra.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.25.
venczel vera

Október 22-én meghalt Venczel Vera. A Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 75 éves volt. Venczel Vera otthonában, szerettei körében tért örök nyugalomra – közölte a Vígszínház. A színésznő már fiatalon arról ábrándozott, hogy színészi pályára lép. Édesapja teljes mellszélességgel támogatta őt ebben, akinek nem titkolt vágya volt, hogy egyszer a világot jelentő deszkákon próbálja ki magát. A családja mérhetetlenül büszke volt rá, amikor 1963-ban gimnazistaként megkapta élete első filmes szerepét, melyet rögtön a második követett, Esztergályos Károly rendezésében.

 

Élete szerelme

Az akkor 17 éves Vera feleségül ment hozzá, nyolc évvel később azonban kihűlt a szerelem és felbontották a házasságukat. Ezután találkozott Czapp György iparművésszel, akibe menthetetlenül beleszeretett. Egy évvel később a 26 éves Vera hivatalosan is frigyre lépett élete szerelmével. Bár a színésznő mindig is gondosan óvta magánéletét a kíváncsi szemek elől, néhány nyilatkozatában elmondta: boldog és szeretetteljes házasság volt az övék, amelyben kölcsönösen tisztelték egymást.

Egy rossz lépés indította el a lavinát

Verát 2016-ban komoly baleset érte, amikor elő­adás közben egy esés következtében két helyen is eltörte a csípőcsontját. A felépülése 9 hónapig tartott, ez idő alatt pedig a férje gondosan ápolta őt. Utoljára 2018-ban lépett színpadra, azt követően egy influenzás megbetegedés miatt kénytelen volt hosszú hónapokra lemondani az előadásait.

 

Már nem térhetett vissza a színpadra

A Borsnak utoljára idén januárban nyilatkozott.

– Csak annyit szeretnék még mondani, hogy már alig várom, hogy újra színházba mehessünk: én a színpadra, a nézők a széksorokba. A balesetem, amely hosszú ideig nagyon megviselt, már csak rossz emlék, csak a kondíciómat, az erőnlétemet kell visszaszereznem, és akkor jöhetnének a fellépések is – mondta még bizakodóan Vera. Kollégája, Kern András tudomása szerint azonban a színésznő már akkor is nagyon beteg volt.

– Komoly tüdőbetegséggel küzdött. Bár nem járt be a színházba, rendszeresen kerestük egymást telefonon – árulta el a színészóriás a Borsnak.

Akkoriban úgy tűnt, hogy Vera felépült, s a visszatérés gondolatával kacérkodott. Erre azonban sajnos nem kerülhetett sor, mert a férje megbetegedett. A Jászai Mari-díjas színésznőt szíve ugyan visszahúzta a színházba, mégis minden elő­adását lemondta, hogy a nap 24 órájában Czapp György mellett lehessen és ápolhassa őt. 2022-ben ünnepelték volna az ötvenedik házassági évfordulójukat, de a halál sajnos idejekorán elszakította őket egymástól. Így nem teljesülhetett a színésznő nagy kívánsága, hogy megünnepeljék az aranylakodalmukat.

Venczel Vera és férje, Czapp György jövőre ünnepelték volna az 50. házassági évfordulójukat

Feladta a harcot

Az Egri csillagok Vicuskájának szeretett kollégája volt Koncz Gábor is, akivel szoros kapcsolatot ápoltak. A színész legutóbb 2018-ban találkozott vele személyesen, amikor mindketten életműdíjat kaptak. – Egy kis virágszál volt az én drága Verám. Sem az alakjában, sem a személyiségében nem lehetett hibát találni. Mindene tökéletes volt, de akkor, a díjátadó ünnepségen lehetett látni, hogy baj van, mert rettenetesen lefogyott – kezdte a Borsnak a Kossuth-díjas érdemes művész. – Hatalmas szíve és tiszta lelke volt – mondta Koncz Gábor, akit mélységesen lesújtott a színésznő halálának a híre.





Ezeket olvastad már?
„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás