RETRO RÁDIÓ

Napbarnított bőr, szőke fürtök: az Exatlon Hungary győztese megőrjíti a férfiakat – Fotók!





A horvát tengerparton, Poreč strandján fotózták a harmadik Exatlon női győztesét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.26.
Forró fotó

Nagyon nagy vízicsibe vagyok, és ha víz közelébe kerülök, ki sem lehet könyörögni” – írta egyik képe mellé.

Három nappal ezelőtt még a Velencei-tónál volt, most az Adriában fürdőzik, úgyhogy mozgalmasan tölti a nyarat Szente Gréti, a férfiaknak pedig jó hír, hogy a gyönyörű lány egyedülálló.

Már az Exatlon során hírbe hozták egyik versenytársával, Kővári Viktorral, aki szintén a Kihívók csapatát erősítette. Ezzel kapcsolatban mesélt a lány a Ripostnak, valamint elárulta, hogy szakításának semmi köze a sráchoz.

Már nem vagyunk együtt, jelenleg szingli vagyok” – nyilatkozta az Exatlon győztese a lapnak, majd hozzátette: „Viktorral csak barátok voltunk, sőt, azok is maradtunk mind a mai napig. Sajnálom, hogy a tévéből esetleg úgy tűnhetett, több is van köztünk. Nagyon jól el tudtam vele beszélgetni mindenről, de ez minden” – árulta el a lány.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás