RETRO RÁDIÓ

Nacsa Olivér kitárulkozott, egyetlen dolog hiányzik az életéből





Ereje teljében van Nacsa Olivér, minden szempontból elégedett az életével. Rengeteg terve van a jövőre nézve, köztük a családalapítás is.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.05.
álmok

Nacsa Olivér alig múlt 17 éves, amikor Bagi Ivánnal jelentkeztek a Magyar Rádiónál, ahol azonnal lehetőséget kaptak a Rádiókabaréban. Két évvel később pedig megnyerték a 4. Humorfesztivált.

Pályája azóta töretlenül ível felfelé

A humorista ma ünnepli 42. születésnapját, amely alkalomból a Ripost munkatársával beszélgetett.

Mindig szükség van egyfajta számvetésre, mindegy, hogy az ember kerek évfordulót ünnepel-e vagy mondjuk »csak« a negyvenkettediket, ahogyan én most. Jó ilyenkor megállni, átgondolni, hogy hol is tartunk az életünkben és merre haladunk tovább”– kezdte Nacsa Olivér.

(Fotó: Facebook)

Nacsa tökéletesen elégedett az életével

Kreatív emberként folyamatosan tevékenykedem és tervezgetek. Mindig új célok lebegnek előttem, s bevallom, nagyon elégedett is vagyok, ami fontos, hiszen csak akkor léphetünk előre, ha ez így van. Én nem tervezek hosszú távra, inkább csak egy-egy évre előre. Ennek ellenére volt egy álmom huszonöt éves koromban, vagyis elképzeltem, hol tartok majd negyven-egynéhány évesen. És az az igazság, hogy sikerült túl is teljesítenem az akkori elképzeléseimet”– mondta a születésnapos humorista a lapnak,

Nemcsak a humorban tehetséges, de már a magaskultúrában is

„Boldog vagyok, hogy olyan életet élhetek, amelyben a kultúra komoly szerephez jutott. Úgy érzem, nagy dolog, hogy sikerült létrehoznom egy olyan időtálló programot, mint a Budavári Palotakoncert, ami immáron kilencedik éve fut nagy sikerrel, és ami az augusztus 20-ai ünnepségsorozat záróeseménye már évek óta” – tette hozzá Nacsa Olivér, aki visszafogott bulival ünnepel majd csütörtökön.

Hatalmas siker lett a Budavári Palotakoncert (Fotó: Facebook)

„Alapvetően jó kedélyű ember vagyok, így nem kell különösebb alkalom ahhoz, hogy a szűkebb baráti körömmel bulizzunk egy kicsit. Természetesen a születésnapomat is megünnepeljük, de nem tervezünk semmi kirívóan őrült dolgot. Nem azért, mert fáradtnak érezném magam, sőt... Tulajdonképpen a legjobb korban vagyok, és éppen minden szempontból a legjobb formában érzem magam. Nem véletlenül mondom mindig, hogy a B-oldalon vannak a jobb számok” – mondta nevetve Olivér, akinek csupán egyetlen dolog hiányzik az életéből, de bízik abban, hogy hamarosan ez a vágya is teljesülhet.

Nem bántam meg semmit sem az életemben, hiszen minden döntésem arra lökött engem, ahol most vagyok. Ugyanakkor bevallom, hogy van valami, ami még hiányzik az életemből, és az bizony a család. Nagyjából most lenne itt az ideje, hogy végleg megállapodjak, és remélem, hogy a B-oldal ezt is megadja majd nekem” – zárta a beszélgetést a születésnapos.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás