RETRO RÁDIÓ

MTV EMA 2020: vasárnap este az egész világ Magyarországra figyel!





Rendhagyó virtuális showműsorban mutatja be Palvin Barbara Magyarországot a világnak! Az MTV EMA a világ egyik legnagyobb könnyűzenei díjátadója, amely november 8-án négy ikonikus magyarországi helyszínről jelentkezik majd.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.07.
mtv ema 2020

November 8-án az egész világ hazánkra figyel majd, ugyanis Londonnal együtt Magyarország ad otthont a világ legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának, az MTV EMA-nek. Idén a világjárványra való tekintettel rendhagyó módon, virtuális műsorral jelentkezik a gála, többek között négy ikonikus magyarországi helyszínről - írja a Ripost.

Az esemény szervezői biztosra mentek akkor is, amikor kiválasztották a hazai esemény házigazdáját, aki nem más, mint Palvin Barbara. A világhírű modell testhezálló feladatot kapott, ugyanis nem csak a virtuális vörös szőnyegen kalauzolja végig a nézőket, de közel egymilliárd embernek mutatja meg hazánkat.

Mindemellett a fellépőkről és a jelöltekről sem szabad megfeledkeznünk. A magyar mezőnyben többek közt olyan jelöltek csapnak össze, mint Metzker Viki, ByeAlex vagy az Irie Maffia, de a nemzetközi vonal is bombaerős, hiszen Dua Lipa, Lady Gaga, Miley Cyrus, Justin Bieber és Harry Styles is versenyben van a legjobb előadó kategóriában.

A díjátadó november 8-án, 20:00-tól veszi kezdetét, 21:00-tól pedig indul a virtuális gála az MTV Hungary csatornáján! A magyar feliratos verzió ismétlése november 9-én 17:00-tól, további ismétlések november 13-án 10:15-től és november 15-én 07:45-től láthatók.

Palvin Barbi különleges társat kapott

Hazánk egyik legszebb lánya nagyon boldog, hogy megmutathatja a világnak Magyarországot. Mindezt pedig egy világsztár oldalán teszi majd, aki nem más, mint David Guetta.

„Azt hiszem ez egy hatalmas lehetőség az országnak, végre megmutathatjuk a világnak, hogy milyen gyönyörű hazánk van” – mondta Barbi.

David Guetta a Széchenyi fürdőből fog bejelentkezni

Még ha csak virtuálisan is, de a világhírű DJ és producer egy különleges, egy órás produkcióval készül a nézők számára. Guetta a Széchenyi Gyógyfürdőből fog bejelentkezni, ráadásul Barbihoz is csatlakozik majd, hogy együtt fedezzék fel Budapest látképét és érdekességeit.

A világsztárral egyébként Cooky exkluzív interjút készített a díjátadóval kapcsolatban. A beszélgetésből kiderült, hogy Guetta imád a Balatonra járni, az egyik kedvenc fesztiválja kétségkívül a Balaton Sound.

A Dunakanyart és a királynék városát is megmutatjuk a világnak

A showműsor alatt Palvin Barbi vezetésével elutazhatunk Veszprémbe az ország első és legrégebbi püspöki székhelyére, amely 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz. A másik vidéki helyszínen pedig a Dunakanyart és annak fővárosát, Esztergomot láthatják majd a nézők.

Szentkirályi Alexandra szerint óriási lehetőség az MTV EMA

A kormányszóvivő a Ripostnak elmondta, a 2020-as év turisztikai szempontból világszinten nehéz év volt, de az MTV EMA egy tökéletes lehetőség arra, hogy Magyarország versenyelőnyhöz jusson, amikor újraindul a turizmus.

”Figyeltünk arra, hogy az ikonikus fővárosi helyszínek mellett legyenek olyan vidéki városok is, amelyek akár hosszabb utazásra is inspirálhatják az ide érkezőket, hiszen bőven van felfedezni való az országban.”





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás