RETRO RÁDIÓ

Örömhírrel jelentkezett Mihalik Enikő! Végre sikerült neki - Fotó!





A modell első kisbabáját várja, de most mégis egy más üggyel kapcsolatban közölt fantasztikus hírt a rajongóival.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.07.
siker

Megvan a jogsim! Vagyis átmentem a vizsgán! Alig várom, hogy becsüccsenhessek a volán mögé, és körültekintően, az irányjelző megfelelő használatával, biztonságosan, balesetmentesen, én is 50-nel száguldozhassak lakott területen belül – persze ha a tábla mást nem indikál” – írta képe mellett.

Kislánya lesz a csoda szép modellnek

Enikő még március elején jelentette be a nagy nyilvánosság előtt, hogy férjhez ment és babát vár. Aztán rövidesen azt is elárulta, hogy kislányt hord a szíve alatt, akit tervei szerint New Yorkban szül majd meg.

Az oltás mellett tette le a voksát

A világhírű modell sokat gondolkodott a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban terhessége miatt, azonban végül úgy döntött, ő is él a lehetőséggel.

Sokat mérlegeltem, és úgy gondolom, ez nem egy eldöntendő kérdés abból a szempontból, hogy beadatom-e, vagy sem. Amit el kell dönteni, az az, hogy mikor, és gondolom, hogy jobb korábban, mint később. Én féltem a babámat is, vagyis a babámat leginkább, de bízom az orvosokban, világszerte az orvostudományban, hogy nem tenne ki se várandós anyukákat, se csecsemőket olyan rizikónak, ami nem biztonságos” – írta a közösségi oldalán.





Ezeket olvastad már?
75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás