RETRO RÁDIÓ

Megható őszinteség: Károly herceg így nyilatkozott édesapja halála miatt érzett fájdalmáról – Videó





A walesi herceg szívszorító szavakkal mondott köszönetet a kórházi alkalmazottaknak, akik megpróbálták megmenteni édesapja életét, majd megható videoüzenetet küldött Nagy-Britannia muszlim lakosságának is.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.13.
szomorú emlékezés

A walesi herceg személyesen mondott köszönetet a St. Barts kórház alkalmazottjainak, akik halála előtt ápolták édesapját. A 72 éves Károly herceg látogatást tett a Londonban található történelmi kórházban, amikor alkalma nyílt négyszemközt találkozni a csapat néhány tagjával, akik az edinburgh-i herceget ápolták, amikor márciusban sor került a szívműtétjére.

A királyi tisztviselők nem árulták el, hogy kikről volt pontosan szó, mondván, hogy a kórház meg akarja védeni a személyazonosságukat, de megerősítették, hogy a csoportban volt egy nővér, egy tanácsadó és egy terapeuta. A találkozó körülbelül tíz percig tartott.

(Fotó: AFP)

Charles Knight professzor, a St Barts főigazgatója elmondta, hogy a herceg szerette volna előre tervezett látogatását arra használni, hogy személyesen köszönje meg a személyzetnek, amit az apjáért tettek. Azt mondta: „Nagyon sokat jelentett számunkra, hogy eljött, és az is, hogy találkozott azokkal, akik részt vettek az apja gondozásában. Nagy megtiszteltetés volt, hogy az édesapját kezelhettük, és csodálatos volt ma látni a walesi herceget.”

Ezután pedig Károly herceg a Ramadánnal véget érő böjttel kapcsolatban videoüzenetet küldött Nagy-Britannia muszlim lakosságához, és az üzenetében megható módon emlékezett édesapjára, a nemrégiben 99 éves korában elhunyt Fülöp hercegre.

„Az elmúlt év mindannyiunk számára rengeteg kihívást tartogatott, és sajnos túlságosan is tisztában vagyok a pandémia muszlim közösségre gyakorolt hatásaival. Idén nagyon sok családban, például az enyémben is üresen maradt egy szék az ünnepi asztalnál és az imádság után a barátok sem ölelhetik meg egymást boldogan. Csak azt tudom mondani, nagyon sajnálom azt, aki tragédiát volt kénytelen átélni, és mindenkit a szívemben őrzök, aki elvesztette szeretteit” – mondta a 72 éves herceg.





Ezeket olvastad már?
Hihetetlenül gyorsan nő Kulcsár Edina kisfia, meglepte a rajongókat

Hihetetlenül gyorsan nő Kulcsár Edina kisfia, meglepte a rajongókat

Hunyadi Donatella lélegzetelállítóan néz ki a szexi menyasszonyi ruhában

Hunyadi Donatella lélegzetelállítóan néz ki a szexi menyasszonyi ruhában

Rácz Jenő kétéves lánya Porschét kapott

Rácz Jenő kétéves lánya Porschét kapott

Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

Hegyes Berci elárulta: így reagált párja a történtekre

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás