RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő részletek Liptai Claudia és férje nyaralásáról





A házasok három évvel ezelőtt jártak együtt Amerikában, ahol Pataki Ádám több száz kilométert vezetett le a nyugati parton.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.11.05.
élmény

Életre szóló élményben volt része néhány évvel ezelőtt Liptai Claudiának és Pataki Ádámnak. A cukrászmesternek nagy álma volt eljutni a tengerentúlra, ahol nemcsak hatalmasat kirándultak, de napokon keresztül ő maga volt a sofőr is.

Nekivágtunk a nyugati partnak, ahol korábban még Claudia se járt. Két barátnője, a gyerekeik és mi. Összesen három anyuka, hat gyerek és jómagam, aki a sofőr is volt. Los Angeles, San Diego, San Francisco felé vettük az irányt, mindvégig én vezettem. Már az első néhány kilométer után úgy éreztem, hogy sikerült felvennem a ritmust a közlekedésben. Fantasztikus élmény volt az ott töltött idő” – nosztalgiázott az »ÉdesKettes«-ben Pataki Ádám, akinek felesége a nem túl zökkenőmentes kezdetet is felidézte.

„Aggódtunk, hogy az akkor mindössze másfél éves Marci hogyan fogja bírni az utazást. Elképesztően élvezte és remekül bírta! Kivéve azt a részét, amikor megérkeztünk San Franciscóba. 14 óra repülőút után további négy órát kellett várakoznunk, hogy megkapjuk a bérelt autót. Valamit benéztek, azt hiszem ez volt az egyetlen pont, ahol mindenkinél elszakadt kicsit a cérna” – mondta az amerikai vakáció kapcsán Liptai Claudia, akinek férje elképesztő születésnapi ajándékban is részesült San Diegóban.

Belépőt kaptam a Comic Con fesztiválra, amely a világ egyik legnagyobb képregény-karakterekhez köthető eseménye. Sőt, még a Doctor Strange segédjét alakító színésszel is találkoztam. Az egész út, az egész esemény az egyik legnagyobb élmény volt számomra” – emlékezett vissza a 95.8 Sláger FM-en Pataki Ádám.





Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás