RETRO RÁDIÓ

További sokkoló részletek derültek ki a rocksztárról, így bántalmazta a nőket





Miután volt barátnője kitálalt Marilyn Mansonról, több áldozata is felbátorodott és további elképesztő részleteket hoztak nyilvánosságra az énekesről.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.06.
botrány énekes erőszak világsztár durva erőszak

Évek óta az a pletyka terjedt az Egyesült Államokban, hogy a rockénekes Marilyn Manson szexuálisan bántalmazza barátnőit a kapcsolatuk alatt. Most Evan Rachel Wood törte meg a csendet, aki már régebben egy nyilatkozatában elmondta, hogy tagja volt egy toxikus kapcsolatnak, amely során bántották, azonban akkor még nem derült ki, hogy Manson volt az elkövető. Nemrég az Instagramján osztotta meg azt a szöveget, amelyben lerántja a leplet az extrém kinézetű exéről, akivel 3 évig voltak együtt. - írja a BBC.com.

A szövegben azt írja: Brian Warner, vagy ahogy a világon ismerik Marilyn Manson. Ő volt az, aki a szárnyai alá vett, amikor még tinédzser voltam és éveken keresztül erőszakos volt velem. Agymosott voltam, manipulált végig a kapcsolatunk alatt. Azért vagyok itt, hogy felhívjam a figyelmet rá, hogy ő egy veszélyes ember és figyelmeztessek másokat, mielőtt még több életet tönkre tenne„

Marilyn Mansonról már eddig is keringtek pletykák, amelyek szerint nem éppen udvariasan viselkedik partnereivel, sőt még inkább brutális kínzásoknak teszi ki őket.- közölte a lap.

Ashley Walters, aki az énekes asszisztenseként dolgozott, azt mondta, gyakran erőszakossá vált Manson, sőt szexuálisan is zaklatta, és ezzel nem hagyott fel akkor sem, amikor már felmondott. A nő a mai napig depresszióval küzd.

Gabriella, művésznevén SourGirrrl azt állította, hogy Manson többször megkötözte és megerőszakolta. A nő öngyilkosságot próbált meg elkövetni, de végül életben maradt, viszont a mai napig rémálmokkal küzd.

Saras McNeilly pedig azt mondta, hogy a rockénekes többször a falnak verte őt, és azzal fenyegetőzött, hogy baseball ütővel fogja bántalmazni. Volt olyan eset is, amikor bezárta egy szobába órákra a lányt.

Manson másik exe Ashley Lindsay Morgan azt nyilatkozta, hogy a férfi házában nem volt szabad neki enni,aludni és megszökni sem tudott. Azt mondta, emiatt jelenleg is szorong és labilis.

Marilyn Manson szintén az Instagram oldalán reagált a vádakra, azt írta: „Nyilvánvalóan a művészetem és az életem már régóta vita tárgyát képezi, azonban ezek az állítások, amik velem szemben elhangoztak, nagyon is torzítják a valóságot. Bármit tettem a magánéletemben, az minden esetben kölcsönös egyetértésben történt a partnereimmel, akik hasonló gondolkodásúak voltak. Függetlenül attól, hogy egyesek most valami miatt átírják és félreértelmezik a múltat, ez az igazság„.

 

Az énekes sorra kapja a büntetéseket, ahogy korábban a Metropol beszámolt róla, több munkaadója is megszakította vele a kapcsolatot.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben vagy, hívd a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot.

 





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás