RETRO RÁDIÓ

„Ez kezd kicsit beteg lenni” - Marics Peti rajongói nehezen viselik, hogy összejött Tóth Andival





A hét nagy híre volt, hogy Marics Peti és Tóth Andi nyíltan felvállalták, hogy most már hivatalosan is járnak. Ez a bejelentés nagy port kavart rajongóik körében, akik között sokan kiakadtak ezen, de sokan örülnek a szerelmüknek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.30.
Szenzáció

Marics Peti és Tóth Andi felvállalták a kapcsolatukat egy, az Instagramra feltöltött poszttal, ahol egy ágyban fekve megcsókolják egymást és közben középső ujjukat feltartják. Minden bizonnyal már akkor sejtették, hogy kapnak majd hideget és meleget, ezért ezzel előre jelezték, ez egyáltalán nem érdekli őket.

Úgy tűnik azért ez nem sikerült teljesen, mert Marics Petinek elgurult a gyógyszere, miután megállás nélkül zúdulnak a kommentek a közösségi oldalaikon hozzájuk és nemcsak pozitív reakciókkal.

– írta az egyik kommentelő, majd egy másik is válaszolt erre: Nekem is nagyon. Megnéztem sokszor a videót és a szemem sajnos nem csalt”– írta. Ezt és ehhez hasonlókat kapnak Andival karöltve, így Peti már nem bírta és kissé leoltotta a véleményformálókat.

Peti leoltotta a rajongókat

„Akik ilyen összeesküvés-csoportokban szertartásokat szerveznek, vagdossák magukat, fenyegetőznek és társai, kicsit nyugodjanak már le és beszélgessenek el anyukájukkal az élet nagy dolgairól, mert ez kezd kicsit beteg lenni. Kössz!” - – írta 24 óráig elérhető történetében.

A méltatlankodók mellett szerencsére azért nagyon támogatják kapcsolatukat.

– írták nekik.





Ezeket olvastad már?
Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás