RETRO RÁDIÓ

„Fogtam a fájdalmamat, és beleadtam a szerepbe„ - Lady Gaga őszintén mesélt a forgatásokról





November 25-én kerül a mozikba a Gucci-ház című film, amelyben Lady Gaga és Adam Driver játssza a főszereplőket. A dráma Oscar esélyes is lehet.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.11.21.
lady gaga súlyos traumák

Több brutális dolgot is megtett a 12-szeres Grammy-díjas énekesnő, hogy a maximális teljesítményt nyújthassa a kamera előtt. Például másfél éven keresztül gyakorolta a filmbéli szerepét, ebből 9 hónapot olasz-akcentussal beszélt magánéletében is, hogy minél tökéletesebben el tudja játszani a kegyvesztett Patrizia Reggiani szerepét a nagyreményű filmben. Maurizio Guccit a másik főszereplőt pedig a Star Wars új részeiből ismerős Adam Driver játsza.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Lady Gaga (@ladygaga) által megosztott bejegyzés

Az énekesnő maga is szicíliai felmenőkkel rendelkezik, így meg kellett magában találnia az olasz vért. Emellett 19 éves korában szexuális zaklatás áldozata volt, amit akkori producere követett el, ez a trauma is segítette beleélését szerepébe.

Felhasználtam azt a fájdalmat, amit 19 éves koromban szereztem, egy olyan embertől, akit kedveltem és egy olyan világból, amelyhez csatlakozni szerettem volna„ - mondta el Lady Gaga korábban egy interjúra során a filmmel kapcsolatban.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Lady Gaga (@ladygaga) által megosztott bejegyzés

A Hollywood Reporternek adott interjújában pedig elárulta, a szerep kedvéért híznia kellett, ezért autentikusan rengeteg szénhidrátot és főként olasz módra készült tésztát fogyasztott. A szerepbe való beleélés, a megváltozott életvitel, és a kevés alvás illetve szorongás hatására gyakran lett rosszul a színésznő a forgatások során.

Ébredés után sokszor hánytam, ez a szorongás, fáradság, trauma és kimerültség egyvelege. Egy idő után megszoktam” - mondta el a megrázó részleteket a lap számára Lady Gaga, aki azt is elárulta, hogy míg a filmbéli szereplő édesanyja büszkeségére vágyott igazán, addig ő az apja figyelmét akarta gyerekkorában felkelteni, így ebben is hasonlítanak egymásra Patriziával.





Ezeket olvastad már?
„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás