RETRO RÁDIÓ

Kiderült a titok: ez vezetett L.L. Junior és felesége szakításához





A zenész eddig sehol nem beszélt arról, hogy miért került válságba a házassága. A jelek szerint a kulturális különbségek vezettek oda, hogy jelenleg nem élnek egy fedél alatt a kislányának édesanyjával. 



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.03.
szakítás

Sokakat megdöbbentett a hír, hogy L.L. Junior és kedvese, Körtvélyessy Kinga idén augusztusban szétköltöztek. A párhoz közel álló források akkoriban Kinga szülés utáni depressziójával magyarázták a történteket, konkrét információ azonban sehol sem jelent meg arról, hogy pontosan mi történhetett. Junior a szakítás után árulni kezdte a családi házát is, ez arról árulkodott, hogy a felek között kibékíthetetlen ellentét feszül, amire nem találják a megoldást – írja a Bors.

Jóban-rosszban együtt

Pedig nagy szerelem volt az övék. Először 2016-ban nyilatkoztak arról, hogy egy párt alkotnak, de már akkor nyilvánvaló volt, hogy viharos kapcsolatban éltek, hol együtt voltak, hol külön. Többszöri szakítás után 2019-ben végül hivatalosan is összekötötték az életüket, majd megszületett a közös kislányuk, Lili is. A szerelmük gyümölcse úgy tűnik, mégis kevés volt köteléknek, arról nem beszélve, hogy számos tragédia nehezítette a mindennapjaikat, Junior 2019-ben tragikus autóbalesetben elvesztette a kisebbik fiát, Dávidot, Kinga pedig 2020-ban az édesanyját, aki koronavírusban halt meg.

A szakításukról nem szívesen beszélnek, hiszen mind a ketten mást gondolnak az okokról – mondta a Borsnak egy, a pároshoz közel álló informátor.

Két dudás egy csárdában

Junior egy szabad szellemű ember, és ezzel együtt kifogástalan családapa, nem szereti, ha számonkérik, ha rövid pórázon tartják. Kinga is erős egyéniség, ő viszont inkább otthonülő típus, aki szeretné, ha a férje többet lenne vele és a kislányával. Talán ez a különbség vezetett oda, hogy most nincsenek együtt – mondta az informátor, majd így folytatta: – Ezzel együtt, a mai napig szeretik egymást, ez nem kérdés. De ők két dudás egy csárdában, valakinek vagy mindkettőjüknek engedni kellene ahhoz, hogy ne rombolják, hanem építsék egymást.

A szakításukkor egyébként sokan találgatták az okokat, voltak, akik azt gondolták, hogy Junior tett esetleg olyat, amit Kinga nem tud megbocsátani… Az igazság viszont ennél sokkal prózaibb.

Kingával tartjátok a roma szokásokat?

L.L. Junior a napokban egy Instagramon feltett kérdésre adta meg a követőit érdeklő választ. Ez pedig nem más, mint a kettejük között feszülő szokásbeli különbségek.

Kingával tartjátok a roma szokásokat?” – írták a zenésznek a közösségi oldalán, mire L.L. Junior így válaszolt: „Sajnos nem, ezért is mentünk szét.

Fotó: Instagram

A család és a barátok ennek ellenére is drukkolnak, hogy Kinga és L.L. Junior újra találjon egymásra, hiszen a nyilvánvaló különbségek ellenére is sok bennük a közös. Talán még nincs minden veszve.

A Bors kereste a témában L.L. Juniort, de nem akart nyilatkozni a szakítás okairól. Remélhetőleg azért nem, mert szeretnék rendbe hozni a dolgokat Kingával.





Ezeket olvastad már?
Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Gyászol Azahriah

Gyászol Azahriah

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás