RETRO RÁDIÓ

Meglepő kijelentés, ez állította nehéz helyzet elé Győrfi Pált





A koronavírus-járvány első három hullámában az Országos Mentőszolgálat szóvivője ugyanazokkal a nehézségekkel küzdött, mint bármelyik család, ahol több iskolás gyerek is van.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.08.
digitális oktatás

Győrfi Pál négy gyermek édesapja, ebből három még iskolás korú. Lilla 8 éves és második osztályos, Alíz 10 éves és negyedikes, míg Ádám 12 éves és hatodik osztályba jár. Az elmúlt tanév digitális oktatását nekik sem volt egyszerű átvészelni.

„Két év van a gyerekek között, vagyis nem csak hogy nem járnak egy osztályba, de a tananyag is nagyon eltérő. Így, amikor az online oktatásra kellett átállni, az minket is nehéz helyzet elé állított” – emlékezett vissza az elmúlt hónapokra Győrfi Pál.

A feleségem home office-ban dolgozott, így rá hárult, hogy a saját munkája mellett a gyerekeknek is segítsen a tanulásban. Ám, amibe sokan bele sem gondolnak, hogy három gyerek esetében ennek nemcsak emberi oldala van, hanem technikai is. Ezzel pedig többet küzdöttünk, mint magával a tanulással” – mesélte a szóvivő.

Lefagyások és nem működő kamera nehezítette a mindennapokat

A Győrfi család kölcsön kapott egy laptopot, bevetette a család régi gépét is, de a digitális tanórák alatt rendszeresek voltak a lefagyások, az internetcsatlakozási problémák vagy a nem működő kamera.

„Sokat tanultunk ebből az időszakból, mert rájöttünk, hogy mennyire fontos, hogy ezek az informatikai eszközök ne csak legyenek, hanem működő képes állapotban legyenek. Néhány hete ezért határoztuk el, hogy beszerzünk egy új laptopot, de a legfontosabb szempont az volt, hogy költséghatékonyan jó gépet vásároljunk. Lehetetlennek tűnt, aztán egy ismerősünk ajánlotta, hogy bizony lehetséges nagy tudású laptopot/számítógépet venni, gyakorlatilag új állapotban, de használt áron. Erre egyre többen szakosodnak, mi a Furbifytól szereztük be a legújabb családtagot. A gépről senki meg nem mondaná, hogy használt, és plusz jó hír volt számunkra, hogy operációs rendszer és garancia is járt hozzá” – mesélte örömmel Győrfi Pál, aki azt reméli, hogy negyedik hullám már nem hoz újabb iskolabezárást, de a jelenléti oktatás is megköveteli a jó számítógépet.

Nem elég szigorúak, ha az online térben eltöltött időről van szó

A Győrfi házaspárnak az is komoly kihívást jelent, hogy mennyi ideig engedik a gyerekeket internetezni. „Mindig megfogadjuk, hogy oda figyelünk, hogy mennyit használják a gyerekek a netet, de nem vagyunk ebben valami jók. Állandó harcban állunk velük, hogy limitáljuk a képernyőidejüket. Igaz, én sem vagyok hiteles példa, hiszen azt látják, hogy állandóan a netet bújom, hiába magyarázom nekik, hogy nekem ez munka. Azért még nem adtuk fel a feleségemmel, hogy kicsit szigorúbbak legyünk ebben.”

A gyerekekkel együtt kell tenni a jövőért

Abban viszont családon belül nagy az egyetértés, hogy tenni kell a környezetért, ezért is volt fontos, hogy újrahasznosított gépet vásároljanak.

„Ma már olyan gyorsan változik a világ, nehéz gondoskodni a gyerekek jövőjéről. Húsz év múlva talán már olyan foglalkozások lesznek, amelyek ma még nem is léteznek. Abban segíthetünk a gyerekeinknek, hogy milyen világban, milyen környezetben éljenek. Szülőként abban tudunk mintát adni, hogy legalább, ami újrahasznosítható, azt kezdjük el újra használni, próbáljuk így megóvni a környezetünket” – tette hozzá Győrfi Pál.

 





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás