RETRO RÁDIÓ

Megrázó vallomás, ezt mondta el egészségi állapotáról Klapka György fia





Dennis elárulta, hogy a gyógyszereknek köszönheti az életét. Kapcsolatai tönkrementek a hagyaték miatt, és most egyelőre komoly párkapcsolatot sem szeretne.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.28.
klapka dennis

Klapka Dennis újra a szinglik táborát erősíti. Elmondása szerint az emberi kapcsolatai az utóbbi időben tönkrementek a hagyaték miatt, ráadásul depresszióval is küzd, és a gyógyszerek tartják életben.

Klapka Dennis a gyógyszereknek köszönheti az életét (Fotó: TV2)

„Volt több sokéves, együtt élős, boldognak nevezhető párkapcsolatom, de az örökség bélyege miatt nagyon oda kell figyelnem, hogy ne menjen az egész anyagi kihasználásra” – kezdte a Blikknek Klapka Dennis, aki jelenleg egyedül él, és nem is keres új szerelmet. Az emberi kapcsolatai rámentek a hagyatékra. A régi barátok összesen 2 millió forinttal nyúlták le, ami az egészségét is megviselte.

„Egészségileg nem panaszkodom, a gyógyszereknek köszönhetően élek. Egyébként a felfogásom akkor is carpe diem, szóval örülök, hogy eddig valami durvább dolog nem érkezett.”





Ezeket olvastad már?
„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás