RETRO RÁDIÓ

Kínos leleplezés – Delhusa Gjon letagadta, hogy már van egy unokája





Elsőszülött fia állt ki a nyilvánosság elé, hogy elmondja: végtelenül elszomorodott édesapja kijelentésén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.18.
család

A Blikknél jelentkezett Delhusa Gjon (67) elsőszülött fia, aki egy levelet írt a szerkesztőségnek, amiben kifejtette, nem érti, hogy az énekes miért tagadta le első unokája létezését.

„Nagyon megdöbbentem, amikor rokonok, ismerősök hívtak, hogy édesapám azt nyilatkozta a Life TV-ben, hogy nagypapa lett. Én is megnéztem a műsort, és a szívem szakadt meg, amikor apám azt mondta, megszületett a kis Zoé, aki az első unokája. Szeretném, ha a kisfiam miatt tisztázódna, hogy Delhusa Gjon valójában már három éve nagypapa; akkor született ugyanis a kisfiam, Milán, akivel már többször is találkozott személyesen, tehát nem arról van szó, hogy ne tudna róla” – kezdte a Blikknek szomorúan az énekes elsőszülött fia, akiről Delhusa eddig csupán néhányszor beszélt.

Delhusa letagadta első unokáját (Fotó: Metropol)

Szeretné, ha apja vállalná az első unokáját

A Németországban élő Philippről nagyon ritkán tett említést Delhusa Gjon, de korábban sokáig fizette a gyerektartást fia után.

„Rendszeresen jártam haza, az utóbbi időben egyre többet találkoztunk, és kezdett igazi apa–fia kapcsolat kialakulni köztünk, aminek nagyon örültem. Én mindig is büszke voltam rá, hogy ő az édesapám, minden barátom, ismerősöm tudta, ezért is hívtak fel az adás után döbbenten. Milánt is többször meglátogatta. A családunkban apám révén van albán vonal is, ott nagyon komoly tradíciója van az elsőszülött fiúnak, unokának. Mondtam is édesapámnak Milán születése után, hogy nyugodtan beszélhet róla, de egyet tartson tiszteletben, hogy ő az első unoka. Ezt sajnos, nem tette meg és fáj, hogy letagadta a fiamat, a sajtóban pedig úgy ment végig a hír, hogy Maximiliennek kislánya született, és hogy ő az első unokája” – tette hozzá nagy sóhajjal a fiatalember, aki egyébként féltestvéreivel, Maximiliennel és Flavióval is jó viszonyt ápol, öccsének személyesen is gratulált a kis Zoé születéséhez – írja a Blikk.

Delhusa Gjon nagyon beteg volt

Mint arról a Metropol beszámolt, Delhusa Gjon november elején az intenzív osztályt is megjárta, miután pozitív koronavírustesztet produkált. Az énekes betegségének elején maga jelentette be, hogy megfertőződött. Azonban az állapota egyre rosszabb lett. Borzalmas kínokat élt át az énekes, aki annyira legyengült a vírustól, hogy amikor már a leletei is kielégítőek voltak, még mindig olyan gyenge volt, hogy a szoba egyik sarkából nem tudott átsétálni a másikba. Azóta már szerencsére jobban van az énekes.





Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás