RETRO RÁDIÓ

Kifakadtak a helyiek Ördög Nóráékra: „most végre talán nyugtunk lesz, hogy arrébb költöznek”





A Balaton partján lévő kisbolt akkora forgalmat generált, ami sok helyinél kiverte a biztosítékot.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.22.
helyi vita

Ördög Nóra balatonakarattyai üzlete kisebb háborút szított az ott lakók és a vásárlók között. Az élelmiszerbolt egyik szomszédja elárulta a Borsnak, hogy miért bojkottálták az üzletet.

Ördög Nóra a közösségi oldalán sírva jelentette be, hogy imádott kisboltjukat, a balatonakarattyai Nekem a Balatont közel egy év után bezárják, s néhány utcával arrébb költöztetik. A műsorvezető és férje nem jókedvében hozta meg a döntését. A szomszédok nyílt levélben kérvényezték a kisbolt bezárását, s az önkormányzatnál is panaszt tettek a megnövekedett autóforga­lom miatt.

Tízszázalékos kedvezménnyel nyitottak a helyiek számára

Nóráék bejelentése után a Bors munkatársa is ellátogatott a balatoni kisboltba, ami a történtek ellenére is töretlen népszerűségnek örvend. Ottjártukkor is a Nekem a Balaton tucatjával vonzotta a vásárlókat, kocsik parkoltak mindenhol. Az emberek boldogan fotózkodtak, beszélgettek és fesztelenül vigadtak az üzlet előtt. A szomszédok azonban ezúttal is háborogtak.

– Már harmadszorra látogatunk el a kisboltba, de az biztos, hogy hamarosan újra visszatérünk. Győrből utaztunk ide, úgyhogy óriási Ördög Nóra- és Nánási Pál-rajongók va­gyunk. A közösségi oldalon is követjük őket, így hát legnagyobb bánatunkra arról is értesültünk, hogy hamarosan bezárják, s arrébb költöztetik az üzletet – mondta az egyik vásárló, Mónika, aki párjával, Zoltánnal és két gyer­me­kükkel utazott a magyar tengerhez.

Vannak rajongók is

Míg Ördög Nóra és Nánási Pál vevői egyenesen rajonganak a kisboltért, addig az üzlet szomszédságában vasárnap is ki voltak készülve a szomszédok. Anna, az egyik szomszéd arról beszélt: ki nem állhatja, hogy az eddig nyugodt kisközségből Nóráék egy pillanat alatt turistalátványosságot csináltak.

– Most is tömött sorokban állnak az emberek a Valentin-napi nyereményjátékuk miatt. Botrány ez az egész! Ötven éve megvan a családi nyaraló, úgyhogy jól ismerjük a környéket, a helyieket, de soha, senkivel nem volt gond. Amióta azonban ideköltöztek Nóráék, mindent tönkretettek. A közösségi oldalaikon mutogatják a helyi nevezetességeket, az eldugott kis részeket, amiket eddig csak az itteniek ismertek, most meg elindult egy népvándorlás, és fesztiválhangulatot csináltak. A rendőrség azóta mindennap itt jár­őrözik a környéken, mert már tarthatatlan ez az állapot. Eddig gyerekek rohangáltak, bicikliz­tek, játszottak a kis utcákban, most meg mindenütt autók száguldoznak és a lakók helyére parkolnak. Pofátlanság a köbön! Örülök, hogy elmennek! – fakad ki a fiatalasszony, aki eleinte még ő maga is a Nekem a Balatonban hagyta a fizetésének egy részét, a történtek után azonban „már csak azért sem” megy a bolt környékére.

Itt azért nincs sok autó, mert ideköltöznek Nóráék

– A helyiek bojkottálták az üzletet, direkt nem megyünk oda vásárolni. Hogy nézne ki, ha a kisbolt bezárásáért kampányolunk, közben meg mi magunk is ott lebzselünk? Nó­ráék még tavaly nyáron mindenkinek a postaládájába bedobtak egy tízszázalékos törzsvásárlói kártyát, de minket nem lehet elhallgattatni! Most végre talán nyugtunk lesz, hogy arrébb költöznek… – tette hozzá.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás