Sáfrány Emese négy év után április elején szakított párjával, Hornyák Ádámmal, aki nem mellesleg gyermekük, Noel édesapja. A 33 éves légtornász azonban nem sokat kesergett egyedül, úgy tűnik lassan kezd összemelegedni a TNT zenekar Intijével, azaz Zuber Krisztiánnal. Három hete a Bors szemfüles olvasója már lebuktatta a párost a Duna parton.

Emese akkor még nem akart nyilatkozni, sem a szakításról, sem új kapcsolatáról. Most azonban egy eléggé félreérthetetlen fotó került fel az Instgramra.

Úgy tűnik a boldog fotó eltűnt Inti Instagram oldaláról. Talán Emese szerint túl korai…

Immár nincs miről mellébeszélni, a szelfit egyébként a feltehetően rendkívül boldog Inti tette közzé, amit a Ripost szúrt ki. Egyébként a páros már két éve ismeri egymást, hiszen 2020-ban ismerkedtek meg a Konyhafőnök forgatásán, ám akkor még nem történt semmi, feltehetően csak felfigyeltek egymásra. Időközben annyi történt, hogy a fotó már nem elérhető Inti oldalán.