RETRO RÁDIÓ

Kiderült! Ezért nem léphetett színpadra Mészáros Árpád Zsolt





Nem oldották fel a rá is érvényes családi karantént.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.14.
fellépés
Nem készült el időre Mészáros Árpád Zsolt második negatív koronavírus tesztje, ezért nem állhatott színpadra szombaton a Budai Szabadtéri Színházban. A vele játszó négy színész azonban így is megoldotta, hogy a közönség ne maradjon MÁZS nélkül: telefonon hívták fel élőben a közönség előtt. A ’Négyen’ című szupergála évek óta a Budapesti Showszínház és a Budai Szabadtéri Színház egyik legsikeresebb produkciója. Szeptember 12-én, szombat este a ’Négyen Extra’ eredeti elképzelése alapján a legendás négyes felállás helyett öten: Egyházi Géza, Csengeri Attila, Kerényi Miklós Máté, Serbán Attila és Mészáros Árpád Zsolt lépett volna színpadra, ám a koronavírus közbeszólt. MÁZS-nak nem lett készen a második negatív koronavírus teszteredménye, így a rá is érvényes családi karantént nem oldották fel, melynek okán kihagyni kényszerült ezt a gálát is. Pénteken az Operettszínházban is premierje lett volna, a La Mancha lovagja musical első előadását volt kénytelen kihagyni a karantén miatt. A Budai Szabadtéri Színházban azonban kollégái nem hagyták otthon szomorkodni: előadás közben a produkciót félbeszakítva élőben hívták fel MÁZS-t, aki bár rettentően rosszul éli meg a bezártságot, vicces ugratásokkal humorossá tette ezt az egyébként megható és színháztörténeti pillanatot. MÁZS bejelentkezett telefonon:  




Ezeket olvastad már?
„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás