RETRO RÁDIÓ

Kiderült: Benkő László halála előtt már három napja nem volt magánál





Az Omega legendás billentyűse az elmúlt években sokat szenvedett, de az utolsó napokban kegyes volt hozzá a sors.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.19.
gyász

Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, hosszantartó betegség után 77. életévében meghalt Benkő László. A legendás zenészt először májdaganattal operálták meg, aztán a bőrén találtak elváltozásokat, amiatt kellett kés alá feküdnie. Nem sokkal később a rengeteg gyógyszer miatt gyengült le: bevérzett a gyomra és a nyelőcsöve, majd bevizesedett a tüdeje.

Mint kiderült két hete is emiatt volt kórházban, ahol egy mellkas CT kimutatta, a vártnál is nagyobb a baj, visszatért a rák! Az utóbbi hónapokban azonban már nem csak az egészségi állapota romlott. Lelkileg egyre nehezebben viselte a betegségét, amire ráerősített a koronavírus miatti bezártság - írta a Ripost.

Kóbor János az Omega frontembere a Ripostnak elmondta, bár reménykedtek a csodában, legbelül tudták, hogy most a legrosszabb is bekövetkezhet.

Amikor múlt héten Laci bekerült a kórházba, sejtettük, hogy nagy a baj, érzetük, hogy ez a helyzet most más, mint korábban volt. Mindig összeszedte magát és küzdött. Legbelül bizakodtunk, hogy meg tudják menteni az orvosok, de aztán kiderült, hogy a rák drasztikus módon elhatalmasodott a szervezetében és durva áttét alakult ki a tüdején. Végül ez vitte el” – mondta elcsukló hangon Kóbor János, aki szerint barátja tudta, hogy hamarosan véget ér az utazás.

Ha azt kérdi tőlem, hogy Laci tudta-e, hogy meg fog halni, a válaszom, igen. Tudta, hogy már nem fog kijönni a kórházból. Az utóbbi két hétben nem nagyon fogta fel, a történéseket, de a halála előtti 3 napban egyáltalán nem volt már magánál. Nem érzett semmit, csak elment” – mondta Kóbor János, akinek még időre van szüksége, hogy felfogja, örökre elvesztette a barátját.





Ezeket olvastad már?
„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás