RETRO RÁDIÓ

Kiabálás és jajveszékelés! Ez történt Tina testével, Emiliónak köszönhetően





Tina úgy döntött, mindent bevet azért, hogy életmódváltása látványos legyen, ezért egy speciális testkezelésnek is alávetette magát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.14.
testkezelés

Bár szerette volna, ha a masszírozó kezelés kikapcsolódást nyújt számára, ám mivel férje is vele tartott ez nem valósulhatott meg. 2021-ben is folytatja a diétát az Emilio família, amely eddig több tucatnyi kilogrammnak intett búcsút az elmúlt hónapokban.

Bár a járványhelyzetre való tekintettel a konditermek jelenleg zárva tartanak, a mozgás így is a család mindennapjainak szerves része maradt.

Sajnáljuk, hogy a termek is zárva vannak most, de az egészség az első, vigyázzunk egymásra! Igyekszünk otthon mozogni, amennyit csak lehet, de most extra dolgokat is be kell vetni, hogy az átalakulás látványos legyen. Ezért is döntöttem úgy, hogy kipróbálok egy speciális, masszírozással egybekötött testkezelést, hogy még szembetűnőbb legyen az eredmény. Alig vártam, hogy legyen egy kis ’énidőm’, de Emilio mindenáron szeretett volna elkísérni. Hiba volt, hogy igent mondtam erre” – mondta Tina, akinek férje természetesen nem érte be a várakozással, kezébe vette az irányítást és maga is kipróbálta milyen egy ilyen kezelés levezénylése.

Fotó: SlágerTV

Ahogy Tinát kezeltem éreztem, hogy máris hatásos, amit csinálok. Jól átmasszíroztam a porcikáit a géppel, de persze magamtól sem sajnáltam a dolgot. Szerintem menne ez nekem, testkezelő is lennék szívesen” – tette hozzá Emilio, akinek felesége mindvégig kérlelte, hagyja meg ezt a szakembernek.

Ez azonban egy cseppet sem érdekelte Emiliót, akin Tina revansot is tudott venni

Ha már olyan nagy szája volt Emilnek a szalon tulajdonosa megengedte neki, hogy egy másik gépet is kipróbáljon. Csakhogy ez már nem volt ilyen kellemes, hiszen erős rezgés mellett kellett gyakorlatokat végeznie. Mondanám, hogy nem élveztem a helyzetet, de nem lenne igaz. Jót mosolyogtam azon, ahogy kérte, állítsuk le a gépet és induljunk haza” – mondta a SlágerTV-n látható Drága családomban Tina.

Fotó: SlágerTV

 





Ezeket olvastad már?
Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Anyaszült meztelenül terpeszt Britney Spears, ennyire merész fotót még sosem posztolt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás