RETRO RÁDIÓ

Keresztes Ildikó elárulta, miben a legjobb, de az nem az éneklés...





Igazi hullámvasutazásként élte meg az elmúlt évet az énekesnő, aki most azt is elárulta, kivel szemben a legtürelmetlenebb.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.09.
öröm és bánat

Keresztes Ildikó megtalálta a belső egyensúlyt

Az énekesnő a Ripost7-nek adott interjújában őszintén elmondta, valóságos érzelmi hullámvasúton vett részt az elmúlt egy évben. Színpadra nem állhatott, de a saját lelkében nagy sikereket ért el. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem voltak nehéz pillanatai, de szerencsére azokra is talált megoldást.

„Persze hogy voltak mélypontjaim az elmúlt évben. Sírásban jó vagyok, bárkit megverek, igazi drámakirálynő vagyok! Mindig türelmetlen és önfejű voltam, de ez vitt előre. Ma már nem csapok azonnal az asztalra. Az alapvető egyéniségemet nem tudom és nem is akarom megváltoztatni, de a bölcsülés jó görbéje az, ha az ember okosodik, tapasztal és ezáltal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb lesz. Nem mondom, hogy tökéletes vagyok, de próbálok okosan öregedni. Türelmesebb lettem, csak magammal nem tudok az lenni” – árulta el az énekesnő, aki azt is bevallotta, hogy szeret sírni.

Szeret egyedül lenni a fellépések után (Fotó: Szabolcs László)

Fellépés után megesik, hogy órákon át csak sír

„Miután lejövök a színpadról, gyakran csak arra vágyom, hogy egyedül legyek. Megesett, hogy otthon két órán keresztül csak sírtam, így jött ki a rengeteg felfokozott érzés. Nagy szerencse, ha egy ember tud sírni! Számomra a sírás egyfajta tisztulást jelent. Imádok örömömben sírni, bánatomban nem annyira, de abból is volt elég az életemben” – fejezte be Keresztes Ildikó.

Az interjút teljes egészében a kedden megjelenő Ripost7-ben és a ripost.hu oldalon olvashatjátok el!





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás