RETRO RÁDIÓ

Szívszorító titok a múltból, ez volt Zámbó Jimmy utolsó beszélgetése volt feleségével





Hosszú idő után elmondta Csoma Vera, hogy mit mondott neki utoljára Jimmy. Jól emlékszik, olykor még álmodik is az énekesről.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.15.
utolsó szavak

Csoma Vera, Zámbó Jimmy első felesége a Story magazinnak mesélt a Királlyal váltott utolsó telefonbeszélgetésről.

Forrás: Facebook

„Jimmy kérte Krisztiánt, hogy adja 'Anyucit'. Mindig így hívott, ez megmaradt nála. Átvettem a telefont, beszélgettünk. Ekkor még nem tudtam, hogy ezek lesznek az utolsó szavai hozzám. Azt mondta, szeretne látni, és elhívott vacsorázni... De az élet közbe szólt, és már nem tudtuk megejteni a találkozót” – írja a Bors a visszaemlékezésről.

A nő azóta egyedül él, az elmúlt negyven évben nem is talált még egy olyan nagy szerelmet, mint Jimmy volt. Talán ezért is lehet, hogy olykor még mindig vele álmodik. „Időnként vele álmodom. Egy évben egyszer biztosan. Érdekes, mert minden elhunyt szerettem, így ő is, él az álmomban. Egy család vagyunk, és boldogok. Talán ezzel üzeni nekem, hogy mind jól vannak odafenn, és a szeretet sosem szűnik meg” – mesélte Vera.





Ezeket olvastad már?
Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Gyászol Azahriah

Gyászol Azahriah

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Felismered még a Dallas Samantháját? Így néznek ki ma a sorozat szereplői

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Nincs visszaút: Harry herceg végleges elhatározásra jutott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás