RETRO RÁDIÓ

Drámai őszinteséggel vallott Berki Krisztiánnal vívott csatározásairól Hódi Pamela





Hódi Pamela és Berki Krisztián jó ideje a bíróságon háborúznak közös gyermekük felügyeleti jogáért, és bár úgy tűnt, csak a tárgyalóteremben folytatnak ölre menő vitákat egymással, az édesanya kiteregette a szennyest Hajdú Péter Frizbi című műsorában.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.03.
vallomás

Úgy tűnik, nincs béke, és talán már nem is lesz Hódi Pamela és Berki Krisztián között, noha immáron több mint négy éve nincsenek együtt. Az immáron kétgyermekes anyuka azt állítja, lánya édesapja rendszeresen bombázza őt gyalázkodó üzenetekkel, vagy éppen ordít vele a telefonban. Pamela már azon is elgondolkodott, hogy lecseréli a telefonszámát, az üzeneteket pedig elküldi az ügyvédjének. A híresség erről a vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén mesélt Hajdú Péternek - számolt be a Bors.

Évek óta nem szólalok meg és nem reagálok az engem ért vádakra, bántalmazásokra és hazugságokra. Sokat beszélgettünk ezekről Bencével (Tóth Bence, Pamela párja – a szerk.), és úgy döntöttünk, hogy ezekre nem kell reagálnunk, hiszen ellenkező esetben lealacsonyodnék ugyanarra a szintre, botrányhős lennék (…) – kezdte a LifeTV stúdiójában Pamela, aki beismerte, ő és első gyermekének édesapja mára eljutottak odáig, hogy képtelenek a normális kommunikációra. Ha telefonon beszélnek, annak mindig üvöltözés a vége, így marad az írásos üzengetés.

Pamela szerint Berki üzenetekkel bombázza (Fotó: Bors)

Rengeteg üzenetet kapok Krisztiántól, amelyekben leírja, hogy én ilyen meg olyan vagyok… Ugyanazokat az üzeneteket elküldi Bencének is. Aztán felhív, és vagy üvölt, vagy nem. Majd megint jön az üzenet, amiben pocskondiáz. Ezek az üzenetek Natira körvonalazódnak, de mindig kapnak egy szép kis körítést. Nem reagálok, vagy csak három-négy nap múlva, mert egyszerűen nincs energiám ezzel foglalkozni – fakadt ki Pamela.

– Nemrég éppen hazafelé mentem, és rájöttem arra, hogy lehet, le kellene cserélnem a számomat, vagy tartanom kellene plusz egy telefont, amire jöhetnek az üzenetei, amiket továbbküldök az ügyvédemnek. Egyszerűen nem tudtam, hogyan irányítsam ezt a dolgot, hogy ne legyen folyamatosan rám dobva a bomba. Az engem ért szidalmazásokat egyszerűen nem akarom hazavinni a családomba – pakolt ki hosszú hallgatás után az influenszer.

A Bors beszámolója szerint Hajdú Péter egy darabig döbbenten hallgatta Pamela kitárulkozását, majd megjegyezte, hogy talán le kellene ülniük a vitás feleknek, és ha másért nem, de a közös kislányuk érdekében konszenzusra kellene jutniuk. Pamela válasza mindenkit meglepett.

Pamela párjával, Tóth Bencével adott interjút Hajdú Péternek (Fotó: Bors/Markovics Gábor)

Mi Krisztiánnal nem tudunk beszélni! Nálunk nincs olyan, hogy kommunikáció. Bence is próbált már beszélni vele, de rá is és rám is lecsapja a telefont. Velem üvöltözik, és ha én A-t mondok, akkor ő B-t. Nem értjük egymás szavát, hiába próbálok higgadt maradni. Nála óráról órára változnak a dolgok. Az egyik pillanatban azt mondja, hogy egy béranya vagyok, majd felhív, hogy vegyem őt fel, és menjünk együtt oda, ahol a Natinak kell valamit intézni. Olyan hangulatingadozásai vannak, amikkel mi nem tudunk azonosulni – magyarázta a képtelen és látszólag megoldhatatlan helyzetet a sztáranyuka.

A lap megkereste Berki Krisztián, hogy válaszoljon Pamela vádjaira, de nem kívánt reagálni azokra.





Ezeket olvastad már?
„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás