RETRO RÁDIÓ

Hatalmas visszatérés: Bodrogi Gyula repedt bordákkal is színpadra állt





Két héttel azután, hogy súlyos balesetet szenvedett próba közben, a hétvégén máris színpadon állt a 87 éves művész. A Szenes Iván-emlékkoncert közönsége ámulattal figyelte, hogy mennyi erő van a nemzet színészében.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.06.
visszatérés

Tízezer ember lélegzet-visszafojtva várta a pillanatot, amikor Bodrogi Gyula vasárnap este a Szenes Iván téren színre lépett. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész nemcsak meghívott vendége, de műsorvezetője is volt a 11. alkalommal megrendezett Szenes Iván-emlékkoncertnek. A grandiózus eseményen fellépett többek között Kocsis Tibor, Opitz Barbi, Gergely Róbert, Balázs Péter, Csonka András és az a Bodrogi Gyula, akiről két héttel ezelőtt még nagyon kevesen gondolták, hogy találkozhatnak vele.

Márpedig ő ott volt, és nem is akármilyen lendülettel vetette magát munkába. Négy órán keresztül folyamatosan a színpadon volt, hol műsorvezetőként, hol előadóként állt helyt.

Azt, hogy hogy érzi most magát Bodrogi Gyula, megtudhatjátok a keddi Borsból.





Ezeket olvastad már?
„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás