A budapesti születésű Hajdú-Antal Zsuzsanna férjével és mentett kutyusával, Monával él Dunakeszin, és Budapesten dolgozik. Habár magyar–pedagógia szakos tanárként végzett az ELTE-n, egy év tanítás után történt egy nagy fordulat az életében, és a logisztika, a multicégek felé fordult. Belecsöppent ebbe a világba, de mellette megmaradt neki az írás, ami gyerekkora óta szenvedélye. A legújabb, negyedik kötete, a Belvárosi srác egy Down-szindrómás kisfiúról és édesapjáról szól.

Zsuzsanna alkotás közben (Fotó: Enessey Melinda)

Belvárosi srác

Az írónő egy újságban talált rá az orosz apuka történetére, aki egyedül neveli Down-szindrómás gyerekét.
„Érdekelt, hogy meg tudnám-e ezt úgy írni, hogy belehelyezkedem a karakterbe. Ehhez az kellett, hogy olyan szülőkkel beszéljek, akik ilyen gyermeket nevelnek. Tudtam, hogy ezt a témát nem lehet felszínesen megírni, ennek a könyvnek olyannak kell lennie, hogy az olvasó közelebb kerüljön ehhez a világhoz Vozár Balázs főkaraktere által. Felvettem az orosz fiatalemberrel is a kapcsolatot. A férfi nagyon büszke a könyvre, annak ellenére, hogy tudja, hogy nem róla szól. A könyvben egy magyar, 40 feletti férfi szerepel, de az ihletet mégis Evgeny Anisimov története adta” – mondta a Metropolnak Hajdú-Antal Zsuzsanna.

Az írónő legújabb könyvének borítója (Fotó: Hajdú-Antal Zsuzsanna)

A Down-szindróma nem szomorú

„Páran mesélték, hogy nem akarták elolvasni a könyvet, mert nem szívesen olvasnak negatív dolgokról, mint a Down-szindróma, pedig tudják, hogy az előző könyveim is ”negatív„ dolgokról is szólnak, de pozitív, erőt adó mondanivalóval. A végén próbálok egyfajta feloldozást adni, hogy így is van tovább, akármilyen tragédia történik. Végül elolvasták és nagyon megszerették a karaktereket. Pozitívan csalódtak, abban az értelemben, hogy ez nem egy negatív könyv” – árulta el az írónő.

Az elfogadás a lényeg

„Amit az emberek nem ismernek, attól tartanak, ezért vannak az előítéletek. Az én főszereplőm sok olyan pofont kap, hogy azt hiszik, veszélyes a gyereke, kárt tesz valakiben, de ez valójában nem igaz. Ha ez a könyv az elfogadásban, megismerésben akárcsak egy nagyon minimális segítséget is tud nyújtani, akkor már szerintem elérte a célját” – mondta Zsuzsanna.

„Annyira szeretem az állatokat, hogy nem tudom őket megenni”

„16 éves voltam, mikor arra keltem, hogy nekem nem kell több hús, és azóta sikerült is tartanom. 37 éves vagyok, és egyszer sem inogtam meg. Ez egy belső késztetés volt, nem egészségügyi okai voltak, inkább lelkiismereti dolog. Annyira szerettem már kicsiként is az állatokat, hogy nem tudtam őket megenni. Másoktól nem kérem, hogy kövessenek. Én csak úgy éreztem, már akkor fiatalon is, hogy nekem ez az utam. Nálunk nagyon fontos, szinte családi hagyomány az állatszeretet, környezetvédelem és hasonló dolgok” – mesélte Zsuzsanna.

Zsuzsanna játszik mentett kutyusával a mezőn (Fotó: Hajdú-Antal Zsuzsanna)

Mona története

Az írónő életében nagyon fontos szerepet tölt be kutyája is.
„Mona két hetet volt a menhelyen. Fél éves volt, amikor a menhely megtalálta, nagyon rossz körülmények közül jött. Ők elnevezték Manónak, mert kis manószerű füle van, de én nem szerettem volna, hogy Manó legyen. Ő egy nőstény kutya nagyon szép, fekete bundával. Megfordítottuk a magánhangzókat a nevében, így lett Mona” – magyarázta Zsuzsanna, aki elárulta azt is, hogy a legújabb regényében is szerepel egy mentett kutyus.

Mentett kutyus is szerepel a könyvben (Fotó: Hajdú-Antal Zsuzsanna)