RETRO RÁDIÓ

Gyász! Meghalt a népszerű magyar zenész, koronavírus-fertőzésben





A Budapesti Fesztiválzenekar alapító tagja, Lajhó Géza nagybőgőművész koronavírusban hunyt el.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.06.
zenész

A szomorú hírt a Budapesti Fesztiválzenekar tette közzé, mint kiderült, az elismert zenész csütörtökön hunyt el. Ahogy azt a posztban is írták, Lajhó Géza nem volt teljesen egészséges, a szíve és a tüdeje is gyengélkedett. A járványt október közepén kaphatta el, kórházba pedig október 27-én került.

Szomorúan tudatjuk, hogy alapító tagunk, barátunk, kedves kollégánk, Lajhó Géza nagybőgőművész november 5-én elhunyt.

Lajhó Géza részt vett a Zeneakadémia pódiumán 1983-ban, a Budapesti Fesztiválzenekar legelső koncertjén. Azóta folyamatosan, megszakítás nélkül tagja volt nagybőgőszólamunknak. Tavaly ment nyugdíjba, de vendégként gyakran visszajárt hozzánk. Utoljára a szeptember 30-i, pápai Zsinagógakoncertünkön lépett fel.

Géza az utóbbi években nem volt teljesen egészséges, szíve, tüdeje is gyengélkedett. Október közepén, családi körben kaphatott koronavírus-fertőzést. Október 27-én került kórházba, ahol az odaadó ápolás ellenére már nem tudták megmenteni.

Mindig jókedvű, fáradhatatlanul lelkes, a zenét imádó muzsikus volt, hűséges kolléga, barát. Emlékét örökre megőrizzük. Legutolsó koncertjének kis részletével búcsúzunk tőle” - írták a bejegyzésben.

 





Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában – Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás