RETRO RÁDIÓ

Országjárásra indul Gáspár Zsolti, erről szeretné meggyőzni a romákat





Hatalmas fába vágja a fejszéjét a Farm VIP műsorvezetője. Szándéka az, hogy a roma telepeken élőket meggyőzze az oltás fontosságáról.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.25.
védekezés

Gáspár Zsolti a koronavírus-oltások megjelenésekor tett már egy kísérletet arra, hogy a nógrádmegyeri romatelep lakóit rávegye, hogy regisztráljanak és vegyék föl valamelyik vakcinát.

Akkor néhány embert sikerült meggyőznie, ami már önmagában is nagy szó volt - számolt be róla a Ripost.

Gáspár Zsolti most országjáró körútra indul, amelyhez egy autót is kapott, a célja pedig nem más, minthogy Magyarország minden egyes romatelepére ellátogasson és az ott élőket ne csak adományokkal lássa el, hanem rávegye őket arra, hogy valamelyik oltást adassák be maguknak.

Nagyon hálás vagyok a cégnek, amelyik felajánlotta nekem ezt a remek járgányt. Egyszerűen imádom, ráadásul a legjobbkor jött, hiszen a tervezett országjárás során mindenhová szeretnék komolyabb adományokkal érkezni, ebbe pedig rengeteg minden elfér”- magyarázta a TV2-n hamarosan induló reality házigazdája, aki bízik benne, hogy származása és ismertsége révén hatékonyan tud majd kampányolni a védőoltás mellett.





Ezeket olvastad már?
Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás