RETRO RÁDIÓ

Gáspár Evelin exének édesapja akár nyolc évet is kaphat





Továbbra sincs béke a felek között. Evelin közben üzent minden nőnek: „Ne engedjenek a mentális erőszaknak!”



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.04.
botrány

Bár egy nappal a balhé után nem akarnak beszélni róla, mert joggal tartanak a vendettától, a Gáspár család reményei szerint börtönbe jut Evelin volt szerelme – tudta meg a Bors.

Tucatnyi büntetőjogi kategóriát kimerítenek azok a cselekmények, melyeket Gáspár Evelin volt szerelme tett az elmúlt napokban. Mint arról lapunk is beszámolt, Gáspár Győző lányának volt barátja nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy véget ért az egyéves kapcsolatuk. Evelin állítólag az exe unokatestvérével találkozott, a volt párja pedig azonnal megcsalásra gondolt. Boldizsár bosszúból ezért olyan fotókat tett közzé az interneten, amelyeken Gáspár Evelin ruhátlanul vagy lenge öltözékben látható. Ezekről a képekről aztán kiderült, hogy olyan szituációkban készültek, amikor a lány nem volt tisztában azzal, hogy lefotózták őt. A képek közzététele után a két família egymásnak esett, telefonon küldték el egymást melegebb éghajlatra, Boldizsár édesapja ráadásul meg is fenyegette Evelint, hogy lefejezi az egész családot, a fejüket pedig a kerítésre tűzi.

Amikor még nagy volt a boldogság Gáspáréknál

„Akkor leszek elégedett, ha a szabadságát elveszti”

Gáspár Evelin kedd reggel a TV2 Mokka vendége volt, ahol egyértelműen fogalmazott: számára az lenne a legmegnyugtatóbb, ha Boldizsárék börtönbe kerülnének.

– Felfoghatatlan, hogy mire jó ez valakinek? Megalázni, lelkileg, verbálisan bántalmazni? Ha valóban szeretek valakit, azzal nem teszek ilyet. (...) Akkor leszek elégedett, ha a szabadságát elveszti. Addig fogok menni, míg a szabadságát elveszti. Sajnos vannak más dolgok itt a füle mögött, úgyhogy van esélye rá – nyilatkozta sejtelmesen Evelin, aki azért állt a nyilvánosság elé, hogy erőt adjon azoknak a nőknek, akik bántalmazó kapcsolatban élnek.

– Elegem van abból, hogy egy értetlen férfi azt gondolja, a fizikális erejével, vagy zsarolással megváltoztathatja az érzéseimet, és magához láncolhat. Hogy azt gondolja, a titokban rólam készített, provokatív képei hatására majd megijedek és visszamegyek hozzá. Szomorú, hogy sok nő megtenné. Szeretnék a hasonló helyzetbe került nőtársaimnak üzenve erőt adni: ne engedjenek a mentális erőszaknak! – osztotta meg gondolatait a legidősebb Gáspár lány. A család ügyvédje szerint van esély arra, hogy börtönt kapjon a fiú a jogsértés miatt.

– Evelin ügye sokkal több annál, minthogy megosztottak róla privát fotókat – kezdte dr. Szilágyi Roland. – Az, hogy a volt barát fotókat osztott meg, önmagában polgárjogi kérdés, sérelemdíj követelhető miatta. Ha azonban Evelin elesik reklámbevételektől, partnerprogramtól, esetleg munkáktól a botrány miatt, az már kártérítési per tárgya, akár milliós összeg – a meghiúsult munkák díja – is perelhető – magyarázta a jogász, majd így folytatta: – A büntetési tételeket a körülmények is befolyásolják. Ha kitesz a volt barát egy fotót, és feltételeket szab, vagyis, ha nem jössz vissza hozzám, akkor megint kiteszem, az már zaklatás kategória. Ez a joggyakorlat szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha azt mondja, pénzt kér az intim fotókért, az zsarolás kísérlete. Ha viszont azt mondja, megöllek téged vagy magamat, az minősítő körülmény.

Az ügyvéd azt is elmondta, hogy Boldizsár édesapjának lefejezéssel fenyegetőző telefonja a legkomolyabb ügy, azzal mindenképpen foglalkozni kell, ott súlyos büntetés helyezhető kilátásba, hiszen amit tett, az élet és testi épség elleni fenyegetés, a zsarolás minősített esete, itt kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.





Ezeket olvastad már?
„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás