RETRO RÁDIÓ

Lagzi Lajcsi összeomlott: most már biztos, hogy véget ért a házassága





Az áramlopás miatt elítélt zenész házassága is ráment a régóta húzódó ügyre, amelynek az egyik vádlottja egyébként a felesége volt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.30.
válás

Hajdú Péter a Life TV-n újrainduló Frizbi adásában vall Lagzi Lajcsi őszintén mindarról, amit átélt az elmúlt időszakban, így a kérdésre, mely szerint a házassága is ráment-e erre az ügyre, azt válaszolta: igen. A zenész úgy fogalmazott: „Megválunk egymástól” – írta meg a Ripost.

Az ügyészség azzal vádolta Galambos Lajost, hogy egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezte az áramot, a vizet és a gázt, valamint megvesztegette az ellenőröket. A 2017-ben született vádirat szerint összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, 4,7 millió forint értékben földgázt, 16 millió forint értékben pedig vezetékes vizet.

Galambos Lajos felbujtóként, lopásért 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, 3 évre eltiltották a közügyektől, illetve pénzbüntetést is kapott és 11 milliós vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. Feleségét a kétrendbeli társtettesként lopás alól felmentette a bíróság





Ezeket olvastad már?
Tóth Vera őszintén vallott a kis Hannarózáról: Ő megmondja a frankót, azt is, amikor le kell fogyjak - videó

Tóth Vera őszintén vallott a kis Hannarózáról: Ő megmondja a frankót, azt is, amikor le kell fogyjak - videó

Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás