RETRO RÁDIÓ

„Főállású anya lett belőlem”, Polyák Lilla elárulta, ezt tervezi a jövőben





Örökmozgó színésznőként hirtelen kellett lassítania a tempón, de főállású anyaként és háziasszonyként sem tétlenkedett. A boldog párkapcsolata és a családjuk összetartó ereje segítette át őket a nehéz perióduson.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.17.
boldogság

„Színház már bő egy éve nincs, forgatni sem forgattam már fél éve, így elhatároztam, hogy visszapótlom azt, amiben mindig is hiányérzetem volt: minden energiámat a gyerekeimre szántam, 0–24-ben háziasszony és főállású anya lett belőlem! Azt tapasztaltuk, hogy ez jót tett a család dinamikájának. A fiaim nagyrészt önállóak, 17 és 14 évesek, de az online oktatásban is nagy segítség volt, hogy itt tudtam lenni: bármilyen kérdés volt, helytálltam” – mondta a HOT! magazinnak Polyák Lilla.

Hozzátette: élvezi a „mamma” szerepét olaszos nagy családjukban, amelyben férje, Gömöri András Mátéval nagyon erősen támaszkodnak egymásra.

„Most is versenyre készül, naturál testépítőként az étrendjét használja arra, hogy súlyt növeljen vagy éppen szálkásítson. Ez számomra azt jelenti, hogy grammra kiszámolva főzök, és két hónapra előre fölrakom az étrendet a falra. A nagyfiam versenyszerűen teniszezik, komoly étvágya is van, ráadásul egy kezdődő inzulinrezisztencia miatt speciális étrendet követ. A kisebbik fiam pedig húsmentesen étkezik, akárcsak én, de figyelek arra, hogy egyen tojást és halat, hogy ne alakuljon ki hiánybetegség. Szerencsére nagy élményt ad a főzés; gondoltam is arra, hogy ezzel kezdenem kellene valamit.”

Gömöri Miklós Mátéval egy családot alkotnak (Fotó: Metropol)

A párnak nagy igénye van az együtt töltött időre: „Akkor vagyunk jól, ha együtt vagyunk! Hamarabb okoz konfliktust az, ha nem tudunk egymással foglalkozni. Négyesben is jól érezzük magunkat, túrázunk, a kertben pingpongozunk” – mondta Lilla.

„A férjem hat éve az életünk része. Kicsiként kapta a fiúkat, azóta már kamasszá nőttek. Bármennyire is fiatalon kezdte a nevelőapaságot, gyorsan feltalálta magát. Tisztázta, hogy nem szeretne az apjuk lenni, de ő a felnőtt férfi a családban, így vannak szabályok, amelyeket be kell tartani. Sokat kapnak tőle, a fanatizmusa példaértékű. Ha valamit a fejébe vesz, azt iszonyatos energiákkal viszi véghez. Látom, hogy a srácok is tanulják tőle, hogy megtérül a befektetett munka, és ők is hasonlóan viselkednek.”

A színésznő ezeken kívül sok mindent elárult még volt férjével való kapcsolatáról, a gyerekei jövőjéről és arról, neki milyen tervei vannak az elkövetkezendő évekre. Ha erre kíváncsi vagy, elolvashatod a ma megjelent HOT! magazin legújabb számában.

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás