RETRO RÁDIÓ

Felforgatta egy jóslat Korda György életét





Megtudta, hogyan fog meghalni. A Borsnak árulta el a hátborzongató beszélgetés részleteit, és azt, hogy milyen döntést hozott utána.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.20.
A nap sztárja

Korda György egy néhány évvel ezelőtt megtörtént esetet mesélt el a Borsnak, ami óriási hatást gyakorolt az életére. Bár mindig is hitt abban, hogy a sorsunknak vannak bizonyos pontjai, amiket odafent kőbe véstek, de sosem erősítette meg senki ebben a hitében. Egészen addig, amíg nem találkozott egy hölggyel, aki bizonyítékkal is szolgált arra, hogy van valaki, aki minden mozzanatát óvja.

Az énekes ezután szerette volna megtudni, mit tartogat számára a jövő. Egészen pontosan arra volt kíváncsi, hogyan ér majd véget a földi pályafutása. A szóban forgó hölgy a válaszával fenekestül felforgatta Gyuri bácsi életét, aki azóta úgy éli a mindennapjait, hogy a jövendölésben elmondott dolgokat elkerüli, vagyis gyakorlatilag kicselezi a halált.

Hogy pontosan mit jósolt a hölgy az énekesnek és ő mit lépett erre, az kiderül a hétfőn megjelenő Borsból. Keresse az újságosoknál!





Ezeket olvastad már?
Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Megműtötték a TV2 dögös énekesét

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

Itt a friss lista, ők a világ leggazdagabbjai

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

A Next Top Model Hungary versenyzője döntést hozott: Az volt a taktikám, hogy nem fogom elolvasni a kommenteket

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás