RETRO RÁDIÓ

Nem elég a börtön, válni akar Fekete Dávid felesége





Napok óta Fekete Dávid botrányaitól hangos a honi sajtó, most kiderült, felesége, Regina sem kíván a letartóztatott énekes mellett maradni.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.12.
börtön és válóper

Nehéz idők járnak az egykor szebb napokat élt, volt Megasztár-énekes Fekete Dávidra, aki éppen előzetes letartóztatását tölti. Mint arról a Metropol is beszámolt, Fekete Dávid vonatkozásában üzletszerűen elkövetett sikkasztás és további más bűncselekmények elkövetése ügyében nyomoz a rendőrség, emiatt zárták első körben egy hónapra rácsok mögé. A károsultjai szerint – akik több tucatnyian vannak – több mint 100 millió forintnyi kárt okozott a híresség, akit többek között a saját felesége, Regina is feljelentett. A háromgyermekes asszony nevére Fekete 73 millió forintos hitelt vett fel, a cég működéséről azonban semmit sem tud a nő. A feljelentések mellett más ügyben is bírósági procedúra vár Dávidra, hiszen Regina a napokban elindította a bontóperüket.

Az idilli család már a múlté (Fotó: Nagy Gábor NG/Kisalföld)

Bilincsben vihetik el a válóperre Fekete Dávidot

A Bors információi szerint a feleség szeretné minél hamarabb lezárni a kettejük ügyét, mert érzelmileg nagyon megviseli a jelenlegi hely­zet. Egy jogász szakértő szerint a válást nem lassítja vagy befolyásolja az sem, hogy az egyik fél börtönben van.

– Általánosságban azt tudom mondani, hogy önmagában nem akadály, ha az alperes letartóztatásban vagy bűnügyi felügyelet alatt áll. Az induló perben a bíróság majd onnan fogja beidézni, ahol épp tartózkodik – mondja dr. Szilágyi Roland ügyvéd. – A börtönből Skype-on is be tud jelentkezni a tárgyalásra, de akár személyesen is beidézhetik, akkor viszont bilincsben, egy őr kí­séretében kell belépnie a tárgyalóterembe. A konkrét esetet nem ismerem, azt azonban a szakmai tapasztalataimra tá­maszkodva elmondhatom, hogy meglepően sok válást vezényelnek le a bí­rók a fogva­tartottak kö­rében. Nem ritka ugyanis, hogy a feleségek egy-két-három év alatt ráunnak a börtönlátogatásokra, és beadják a fogvatartottak ellen a bontókeresetet.

A Bors kereste az ügyben Fekete Dávid feleségét, Reginát is, aki az ügyvédjéhez irányította az újságírót. A jogász rövid választ adott:

– Valóban beadtuk a bontókeresetet, a bírótól függ, hogy mikorra tűzi ki a tárgyalás időpontját.

A lap úgy tudja, hogy a feleség abban bízik, hogy még az idén szétválasztja őt és Dávidot a bíróság. Minél hamarabb megtörténik ugyanis, annál kisebb az esély arra, hogy ő és a három gyermeke – ebből kettő közös Dáviddal – visszafordíthatatlan lelki sérüléseket szenved a kialakult, számukra teljességgel értelmezhetetlen és méltatlan helyzet miatt.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás